Tech

Teller Ede űrfegyverei védték volna Amerikát az atomrakétáktól

3DSculptor / Getty Images
3DSculptor / Getty Images

Űrbéli fegyverekkel tervezte megvédeni az Egyesült Államokat a szovjet atomrakétáktól Ronald Reagan – derül ki a Múlt-kor cikkéből. Az elnök egy beszédében fogalmazta meg az áttörhetetlennek remélt védőpajzs álmát, amely lehetetlenné teszi, hogy az általa a gonosz birodalmának nevezett Szovjetunió csapást mérhessen amerikai célpontokra.

A terv egyik legismertebb támogatója a magyar születésű fizikus, a hidrogénbomba atyjának is nevezett Teller Ede volt. Teller biztosította az elnököt arról, hogy a szükséges tudományos technológiák elérhető közelségben vannak: ezek közé tartozott például a röntgenlézer (egy atombomba energiájával táplált, a röntgen tartományban működő lézer), a részecskefegyver, illetve számítógép által vezérelt fegyverek sora.

Valójában azonban a tudományos koncepciót a következő évek során többször meg kellett változtatni, mert sorra kiderült, hogy egyik alkotóeleme sem kivitelezhető. A program kapcsán megkezdett kutatások és fejlesztések ugyanakkor számos technológiai újításhoz vezettek, amelyek alapján ma is használt rendszerek jöttek létre.

A csillagháborús tervnek csúfolt projektet végül George Bush elnök függesztette fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik