Tech

Itt a képalkotó program, ami nem lopja az alkotók munkáit

Adobe
Adobe

Az Adobe is bemutatta saját képalkotó mesterséges intelligenciáját, a Firefly-t, ami a gyártó szerint a többi programban ellentétben nem az internet egészéből tanította be a modelljét, csupán a hivatalosan elérhető munkák alapján. Ez lényegében annyit tesz, nem lopják el a független alkotók munkáját – írja a Gizmodo.

A béta verzióhoz már hozzáférést is lehet kérni, ám egyelőre akkora az érdeklődés, hogy problémát okozhat a feliratkozási oldal elérése. A szolgáltatás kezdetben csak online lesz elérhető, működése pedig hasonló lesz a többi képgenerátorhoz: beírunk egy részletes parancsot, és pár másodperc múlva meg is kapjuk a képet. Azonban az Adobe csavart egyet a dolgon, így a kép egyes tulajdonságait, például a képarányt, a megvilágítást vagy akár a művészeti stílust is megváltoztathatjuk utólag.

Adobe

A legprogresszívabb újítás azonban egyértelműen a program képzésében rejlik. Az Adobe elmondása szerint nem az internet egésze volt a szoftver gyakorlópályája, így nem kell attól tartani, hogy a művészek jogai sérülnének. A gyakran ismételt kérdések között még azt is leszögezték, hogy az Adobe felhasználóinak műveit sem használják fel a betanítás során.

A Firefly-t több mint 330 millió Adobe Stockból származó eszközön és további több millió külső forrásból származó eszközön képezték ki. Ez messze elmarad a többi konkurenstől: a Stable Diffusions például közel 6 milliárd képet és azok szöveges metaadatait tartalmazza. 

Az Adobe eddig kimondottan távol maradt a mesterséges intelligenciát használó képgeneráló programoktól, annak ellenére, hogy az Adobe Stock szolgáltatása az egyik legnépszerűbb stock fotószolgáltatás a piacon. Nem kizárt azonban, hogy ez az elmúlt hónapokban kibontakozó szellemi jogi vitákhoz kötődő, tudatos vállalati stratégia volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik