Tech

Földbe állt a magyar PC-s piac tavaly év végére

Getty Images
Getty Images
Hatvan százalékos a visszaesés a negyedik negyedévben.

Az IDC piackutató cég PC-s piacot érintő, a 2022-es év negyedik negyedévét taglaló adatai nem festenek túl rózsás képet a hazai helyzetről. A vizsgált (a nagyobb költéssel járó ünnepeket is magába foglaló) periódusban az itthoni számítógépes értékesítések 60,1 százalékkal estek vissza a 2021-es év hasonló időszakához képest. A számok alapján nemcsak a lakosság húzta meg a nadrágszíjat, ha új gépek vásárlásáról volt szó, de a cégek is.

Visszaesés ugyan globálisan tapasztalható volt, de a magyar adatok ennek fényében is rendkívül kirívóak, hiszen világszinten 28,3 százalékos csökkenést mért az IDC, míg a hazánkat is magába foglaló közép- és keleti európai régiót vizsgálva 39,9 százalékos zuhanást mutatnak a számok.

IDC

2022 negyedik negyedévében a legtöbb eszközt a Lenovo adta el, a második helyen a HP, míg a harmadikon a Dell áll, a negyedik pozíciót az Asus, míg az Apple az ötödik helyet tudta megszerezni. Az egész évre vonatkozó rangsor első helyét már a HP szerezte meg, a második a Dell, a Lenovo itt már csak a harmadik, az Asus pedig a negyedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik