Tech

A NASA egyik fejlesztése is segíti a török túlélők mentését

NASA/JPL-Caltech/DHS
NASA/JPL-Caltech/DHS

Már több mint egy hete zajlik a földrengés következtében romok alatt rekedt áldozatok mentése Törökországban és Szíriában, és szerencsére még az elmúlt napokban is találtak túlélőket. A kutatást rengeteg külföldi mentőcsapat is segíti, emellett pedig az amerikai űrhivatal (NASA) által kifejlesztett technológiát is bevetették – írja az MTI.

A törökországi mentőcsapatoknak a floridai SpecOps Grouptól küldték el a FINDER (Finding Individuals for Disaster Emergency Response) elnevezésű csúcstechnológiás felszerelést, amely képes felderíteni a romok alatt rekedt embereket. A FINDER-t a NASA sugárhajtómű-laboratóriumában (JPL) fejlesztették ki az amerikai belbiztonsági hivatal közreműködésével, és már a 2015-ös nepáli földrengésnél is használták az áldozatok felkutatására.

A bőrönd méretű készülék mikrohullámú radar segítségével érzékeli a test olyan apró mozgásait is, mint például a szívverés vagy a légzés.

A tesztek során a FINDER 9 méternyi törmeléken vagy 6 méternyi tömör betonon keresztül is képes volt apró életjeleket is detektálni. A NASA azt tervezi, hogy a légifelvételeit és az űrből származó adatokat is megosztja a segélyezés és az újjáépítés elősegítésére. A február 6-án Törökországban és Szíriában pusztító, Richter-skála szerinti 7,7 – 7,6 erősségű földrengések már több mint 40 ezer ember halálát okozták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik