Tech

Vigyázzon a készételekkel, komoly betegséget okozhatnak

Thomas Haull / Getty Images
Thomas Haull / Getty Images

Az ultrafeldolgozott élelmiszer fogyasztása jelentősen növeli a rák, különösen a petefészekrák kialakulásának és halálozásának kockázatát – írja a CNN az Imperial College London kutatói által végzett, közel 200 ezer fő adatai alapján készült vizsgálatból.

Dr. Kiara Chang, a tanulmányban résztvevő kutató szerint ennek oka, hogy az ilyen élelmiszerek gyakran tartalmaznak egészségtelen adalékanyagokat a textúra, a szín vagy az íz megváltoztatására. Az ételek ezen kategóriájába olyan élelmiszerek tartoznak, mint az előre csomagolt levesek, szószok, a fagyasztott pizza és egyéb készételek, a hot dogok, kolbászok, sültkrumpli, üdítők, bolti sütemények, cukorkák, fánkok, és a fagylaltok.

A kutatás arra is rámutatott, hogy azok az emberek, akik több ultrafeldolgozott élelmiszert fogyasztanak, hajlamosak arra is, hogy több szénsavas üdítőt és kevesebb teát, valamint kevesebb zöldséget és egészséges ételt vigyenek be a szervezetükbe.

Az eClinicalMedicine című folyóiratban közzétett tanulmány az ultra-feldolgozott élelmiszerek fogyasztása és 34 különböző ráktípus közötti összefüggést vizsgálta egy 10 éves időszak alatt. A kutatók 197 426 ember étkezési szokásairól szóló információkat vizsgálták 2006 és 2010 között. Ezen emberek étrendjében 9,1 és 41,4 százalék közötti volt az ultrafeldolgozott élelmiszerek aránya. Az adatokat ezután összehasonlították olyan orvosi feljegyzésekkel, amelyek a rákos megbetegedések és a rákos halálesetek listáját is tartalmazta.

A szakemberek azt találták, hogy minden 10 százaléknyi növekedés ezen élelmiszerek fogyasztásában 2 százalékkal növeli a rákos megbetegedés kockázatát, valamint 19 százalékkal növeli a petefészekrák kialakulásának kockázatát. Ugyanilyen növekedés mellett a rákos megbetegedés miatti halálozás kockázata 6, a petefészekrákhoz kapcsolódó halálozás kockázata pedig 30 százalékkal nőtt.

Ezek az arányok azután is megmaradtak, hogy figyelembe vették, hogy ki dohányzik, vagy kinek milyen a szociális háttere. A mostani eredmények kapcsán azonban érdemes kihangsúlyozni, hogy csupán megfigyelésen alapulnak, a tanulmány nem bizonyít ok-okozati összefüggést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik