Tech

Így hazudtak Elon Muskék az önvezető Teslákról

PONTUS LUNDAHL / TT NEWS AGENCY via AFP
PONTUS LUNDAHL / TT NEWS AGENCY via AFP

Sokakat meghökkentett 2016-ban a Tesla videója, amelyben a gyártó egyik modellje látható beavatkozása nélkül vezeti magát végig egy meglehetősen hosszú úton, amely városi utcákat, autópályát és közlekedési lámpákkal ellátott kereszteződéseket is érintett, majd egyedül leparkol. A Tesla önvezető szoftverekért felelős igazgatója azonban elismerte, a videó megrendezett volt – írja a Mashable.

Ashok Elluswamy vallomásában elmondta, a videó célja nem az volt, hogy pontosan bemutassák, mi állt az ügyfelek rendelkezésére 2016-ban, hanem hogy szemléltessék, mi mindenre lehet képes majd a technológia. Ezzel szemben Elon Musk már ekkor azt tweetelte, hogy a Tesla emberi beavatkozás nélkül vezeti magát, és akár az ország másik felében is képes megtalálni a gazdáját.

A fejlesztő szerint az autó a bemutató során egy előre meghatározott útvonalon ment végig. Emellett bár a videón az volt látható, hogy az autó megáll egy piros lámpánál, és csak a zöldnél indul el újra, az Autopilot funkció 2016 novemberi verziója nem volt képes arra, hogy a közlekedési lámpára reagálva gázt adjon.

Elluswamy szerint ráadásul a videó készítése közben az autó egy kerítésnek is nekiütközött, azonban a publikus videón ez már nem látható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik