Tech

Először vesz részt robotügyvéd bírósági tárgyaláson

Történelmet írhat egy bírósági tárgyalás idén februárban, ugyanis ez lehet az első alkalom, amikor egy mesterséges intelligencia (MI) nyújt jogi segítséget egy vádlott számára – írja a Daily Mail. A technológiát a DoNotPay (NeFizess) nevű vállalkozás fejlesztette ki, amelyet a Stanford Egyetem egyik diákja alapított 2015-ben.

A világ első digitális ügyvédje az alperes okostelefonján fut majd, és mindent hallani fog, ami elhangzik a tárgyalóteremben. A hallottak alapján, egy fülhallgatón keresztül ad majd tanácsokat a vádlottnak – derül ki a New Scientist cikkéből. A DoNotPay nem hozta nyilvánosságra sem a bíróság helyszínét, sem pedig az alperes nevét.

Joshua Browder, a robotügyvéd feltalálója eredetileg azzal a céllal hozta létre a szoftvert, hogy segítsen az embereknek fellebbezni a parkolási bírságok ellen. Az MI eredetileg egy chatfelületen tett fel kérdéseket a felhasználónak, és az ezekre adott válaszok alapján döntötte el, hogy jogos-e a fellebbezési szándékunk. Amennyiben igen, generált egy fellebbezési levelet, amely benyújtható a bíróságon.

Nay Ni Ratn Mak Can Thuk / EyeEm / Getty Images

A DoNotPay weboldaláról megtudhatjuk, a szolgáltatás nemcsak a parkolási bírságok elleni fellebbezésre használható, hanem segíthet az átlagos embereknek felvenni a harcot a nagyvállalatok ellen, illetve pert indítani, valamint a munkajog területén is képes tanácsokat adni. Utóbbinak köszönhetően a munkavállaló elkerülheti, hogy munkáltatója jogtalanul járjon el vele szemben, ezzel csökkentve a munkások kizsákmányolását.

Browder úgy gondolja, az ügyvédek és a jogászok túlságosan sok pénzt kérnek munkájukért, és le kell őket cserélni. Az internet Robin Hoodjaként is ismert férfi szerint a mesterséges intelligencia a jövőben képes lesz elvégezni az ügyvédek munkáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik