Tech

Elhunyt Walter Cunningham, az Apollo–7 utolsó tagja

90 éves korában elhunyt Walter Cunningham, az 1968-as Apollo-7 misszió legénységének utolsó, még életben lévő tagja – írja az MTI a NASA közleményére hivatkozva. Családja szerint az egykori asztronauta kórházban halt meg esés okozta komplikációk következtében.

Walter Cunningham vadászpilóta, fizikus és vállalkozó volt, de mindenekelőtt felfedező

– búcsúzott a kedden az űrhajóstól Bill Nelson, a NASA igazgatója. Mint hozzátette, az első emberes Apollo-küldetés, az Apollo-7 résztvevőjeként a legénység többi tagjával együtt történelmet írt, és kitaposta az utat a mai Artemis-generációnak.

SAUL LOEB / AFP

Cunnigham társai, Walter Schirra és Donn Fulton Eisele társaságában 1968. október 11-én indult útnak a 11 napos Apollo-7 misszióra az űrhajó pilótájaként. A küldetés nagy siker volt a NASA számára, a legénység által végzett kísérletek fontos információkkal szolgáltak, amelyek komoly segítséget nyújtottak az egy évvel későbbi holdraszálláshoz.

Az Apollo-7 legénysége október 22-én tért vissza a Földre 263 órás és 7,2 millió kilométeres utazás után. Az űrhajót kamerával is felszerelték, így a tévénézők élő közvetítést kaptak a Föld körül keringő misszióról, amiért a NASA Emmy-díjat is kapott. Eisele 1987-ben, Schirra pedig 2007-ben hunyt el.

Cunnigham az iowai Crestonban született 1932-ben. Fizikából doktorált, a NASA 1963-ban választotta ki asztronautának. Miután 1971-ben nyugalomba vonult az űrhivataltól, számos műszaki és pénzügyi szervezetet vezetett, illetve rádióműsorok házigazdája is volt. The All-American Boys címmel írta meg emlékiratait. Egy tavalyi interjújában arról beszélt, hogy az emberiségnek folytatnia kell az űrben való élet határainak tágítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik