Tech

Oroszország összefog Kínával az űrben

Megszületett a tudományos holdállomás létrehozásáról szóló kormányközi megállapodás Oroszország és Kína között – írja az MTI. Erről Jurij Boriszov, a Roszkozmosz orosz állami űrvállalat vezetője számolt be szerdán a Rosszija 24 hírtelevíziónak.

Boriszov emlékeztetett arra, hogy a két ország a nemzetközi holdbázis megépítéséről 2021-ben memorandumot írt alá. Hozzátette, a közelmúltban megállapodás is született a közös munkáról.

Mark Newman / Getty Images

Oroszország és Kína 2021 márciusában egyetértési megállapodást írt alá az együttműködésről a Holdon létesítendő nemzetközi tudományos állomás ügyében. Idén decemberben Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök azt mondta, aláírásra kész a kétoldalú kormányközi megállapodás.

Az állomás a Hold felszínén található, illetve az égitest körüli pályán keringő kísérleti és kutatási létesítményekből áll majd.

A bázis multidiszciplináris és többcélú tevékenységre lesz felhasználható. Ez egyaránt kiterjedhet a hosszú távú, ember nélküli működtetésre, de az emberi jelenlétre is.

A RIA Novosztyi hírügynökség szerint Oroszország és Kína a nemzetközi tudományos holdállomást két szakaszban, 2025 és 2035 között tervezi telepíteni, majd majd üzemeltetni. A létesítménynek egyebek között lesz kutatási, kísérleti, energetikai, orbitális, valamint fel- és leszálló modulja, továbbá egy vezérlőközpontja, adóműholdja és egy távközlési állomása is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik