Tech

Elveszett egy európai űrrakéta

Nem sokkal a felbocsátása után elveszett az európai Vega-C rakéta, amely két Airbus műholdat szállított a fedélzetén – írja az AFP. A műholdakat a Föld megfigyelésére hozták létre, naponta több képet is készíthettek volna a bolygó bármely pontjáról.

A művelet azonban nem járt sikerrel, tíz perccel az indítás után a jármű röppályája eltért a tervezet útvonaltól. Ezt követően minden kommunikáció megszakadt a rakéta és a francia guyanai Kourou Űrközpont között.

A küldetésért felelős Arianespace vállalat szerint valamilyen rendellenesség lépett fel, amely véget vetett a missziónak. A cég vizsgálatokat folytat a pontos ok meghatározásának érdekében.

Fei Huang / 500px / Getty Images Illusztráció.

A Vega-C útjának nagy jelentősége volt: ezt a rakétát tekintették a jövőbeli Ariane 6 előfutárának, amely segítségével az Európai Űrügynökség (ESA) az egyre növekvő műhold piac jelentős szereplőjévé akar válni. Ez a kudarc óriási visszaesést jelent az ESA számára az új űrverseny tekintetében.

Az európai űrkutatást az is gyengíti, hogy a háborús szankciók miatt Oroszország felfüggesztette az együttműködést az Európai Űrügynökséggel. Emiatt az ESA kénytelen az olyan magáncégek segítségére hagyatkozni, mint a SpaceX.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik