A Rick és Morty napjaink egyik legnépszerűbb popkulturális terméke, így nem meglepő, hogy a rajongók évek óta rimánkodnak az ötletgazdáknak, hogy készítsenek egy nyílt világú (open-world) videójátékot, amiben körbejárhatják a multiverzum számos planétáját. Bár ez továbbra is csak egy álom, a sorozat társalkotója, Justin Roiland és az általa alapított fejlesztőcég, a Squanch Games mindent megtett, hogy a rajongók kedvében járjon, ennek eredménye a december 13-án megjelent High on Life. A sci-fi kalandjáték – amellett, hogy kiválóan megidézi a Doom felütését és játékmenetét – teljesen új megoldásokat is felvonultat.
Névtelen főszereplőnk és nővére egyedül marad a hétvégére, miután szüleik elutaznak, naivan bízva abban, hogy otthonuk épségben marad. A videójáték-rajongó főhősünk nem szívesen mozdul ki a szobájából, viszont amikor az ablakon kitekintve azt látja, hogy egy idegen űrhajó landol a háza előtt, és az abból kiszálló földönkívüliek elkezdik eliminálni a szomszédságot, kénytelen lesz cselekedni. Szerencsére gyorsan rá is bukkan egy fegyverre, aminek segítségével el tudnak menekülni a leigázott Földről.
Hősünk (és nővére) egy idegenek lakta, fényévekre lévő bolygón található nagyváros, Blim City kellős közepén találja magát, és hamarosan az is kiderül, egyedül úgy térhet vissza a Földre, ha fejvadásznak áll, és maga pusztítja el a támadók vezetőit. A sci-fi alapokon nyugvó, szerepjátékba oltott shooter játékmenete során pedig azt is megtudjuk, hogy a Földet leigázó G3 kartell nem akármilyen céllal kutatja fel a fejletlenebb civilizációkat: az így igába taszított lényeket ugyanis drogként hasznosítják – innen jön a játék címe.
Beszélő fegyverek a főszerepben
Aki ismeri az alkotó sorozatait (Rick és Morty; Vigyázz, ufók!), az bizonyára számított rá, hogy ezzel még nem ér véget a furcsaságok sora. A High on Life hű az alkotójához: ennek első tanúi a beszélő fegyverek, amik tulajdonképpen átveszik a főszerepet az egész játék során néma, név nélküli hőstől. Az idegenek lakta világban ugyanis ők beszélnek helyettünk, ők segítenek tájékozódni, és persze ők végzik el a piszkos munkát is.
A játék során összesen öt ilyen élő kézifegyvert szerezhetünk be, és mindegyik igazi szürreális karakter. Ilyen például a vérre szomjazó, vulgáris vadászkés, Knifey, vagy az újszülött gyermekeit töltényként használó puska, Creature.
Az pedig már csak hab a tortán, hogy Roiland pont úgy szólaltatja meg az antropomorf pisztolyt, mint Mortyt a sorozatban. Fontos ugyanakkor, hogy nem csak karakterügyi okai vannak a több fegyvernek, lévén az eszközeink a funkciókat illetően is jelentősen eltérnek: ha eredményes harcot akarunk vívni, könnyen lehet, hogy az összes fegyvert igénybe kell vennünk.
Sőt, attól függően, hogy ki intézi a beszélgetéseinket a játék szereplőivel, némileg eltérő irányba haladhat a történet – bár a végkimenetel így is változatlan marad. Külön elismerés jár az íróknak azért, mert gondosan alakították ki a fegyverek személyiségét és szókészletét. A megszokott akciójátékoktól eltérően itt a spontán reakciók is rendkívül változatosak, a harcok alatt pedig alig lehet kibírni röhögés nélkül, ahogy a fegyverünk agresszív káromkodásokkal és frappáns odamondásokkal lövi az ellenfeleket.
A részletgazdag szövegkönyv egyébként az utunkba kerülő karakterek esetében is szembetűnő, ugyanis alig van olyan másodperc, amikor ne duruzsolna valaki a hangfalból. A szkriptre tehát nemigen lehet panasz, bár a missziókra visszatérve kicsit zavaró, hogy mindig hosszúra nyújtott vitákban kell mediálnunk az otthonunkban tanyázó alien, és a nővérünk között. Továbbá a finálénál is megbicsaklik az írás: ekkorra érezhetően kifogyott a kraft az írók tollából, és ennek eredményeként egy tényleges tetőpont nélküli, ad hoc lezárást kapunk.
A játékélmény és a dizájn is pompás
Habár a kaland során számos bolygót meglátogatunk, a játék maga nem mondható ténylegesen nyíltnak. Fejvadászunk és fegyverei ugyanis különböző küldetések mentén ismerik meg az egyes planétákat, de azok nem fedezhetők fel határ nélkül. Platformernek ugyanakkor kiváló a High on Life, ugyanis a különböző küldetések után megvásárolható kiegészítők (jetpack, mágneses cipő, teleportáló, stb.) segítségével a földtől a plafonig végigjárhatunk majd minden teret az akkurátusan kiépített pályákon.
Maguk a bejárható világok is igencsak eltérnek egymástól, más flóra és fauna tárul elénk minden bolygón. Felkutatunk többek között egy Marsra hajazó homokos bolygót furcsa torzszülöttekkel, valamint egy fejletlen erdős világot is, amit játékmackók népesítenek be. A küldetések során a bolygók többsége azonban cyberpunk-szerű, modern indusztrális környezetet sugároz magából. Ez a fajta diverzitás pedig jót tesz az alapvetően nem épp megújulási képességéről ismert shooter zsánernek.
Grafika terén a Squanch Games indie stúdió nem hoz hatalmas áttörést, de erre nincs is szüksége a játéknak. A körbebarangolt világok és a karakterek alapvetően egy minimalistább, az animációs sorozatok szintjét megközelíteni vágyó mentalitással készültek, ez pedig egyedi hangulatot ad a játéknak. Hiányérzetünk tehát e téren valószínűleg nem lesz. Ha pedig valaki mégis elégedetlenkedne, annak csak azt tudom ajánlani, nézze meg a bolygókon fellelhető apró gegeket, easter eggeket – azokból ugyanis rengeteg van.
Szerencsére a játék irányíthatóságával sincsenek problémák: a platformer részek kifejezetten gördülékenyek, egyedül a harcok során lehet érzékelni, hogy a pontosság helyett a darálásra került a hangsúly, ugyanis ha pár milliméterrel arrébb is célzunk, akkor is nagy valószínűséggel telitalálatokat kapunk.
A fő ellenfelekre ugyanakkor figyeltek a készítők, megnehezítik a dolgunkat, így kihívásban sincs hiány. Az egyetlen szembetűnő problémát a dinamikus harcok, és a gyors mozgások során bekövetkező mikrolaggok jelentették, valamint néha a töltőképernyő is több időt vett el, mint azt illene. Ezeket azonban hamarosan orvosolhatják különböző patch-ekkel.
Verdikt
A Squanch Games túlzás nélkül az év egyik meglepetésjátékát szállította le decemberben, amely friss humorával, dinamikus játékmenetével és a shooter-játékokat új szintre emelő antropomorf fegyvereivel bizonyára sokáig emlékezetes marad. Mindezt annak ellenére, hogy a játék komplexitását tekintve meg sem közelíti a sokak által összehasonlítási alapnak vett No Man’s Sky-t.
Mivel a Rick és Morty megosztó sorozatnak mondható – amelyben nagy része van Roiland sokszor kellemetlen, vulgáris humorának is –, így ez a játék sem lesz mindenkinek ugyanakkora élmény. Szerencsére ahhoz, hogy kipróbálják, sokaknak nem is kell tízezreket kipengetni, az Xbox-os és PC-s felhasználók ugyanis Game Pass-exkluzív játékként juthatnak hozzá a High on Life-hoz.
