Tech

Nagyon távolról származó, idegen objektum érte el a Földet

Ianm35 / Getty Images
Ianm35 / Getty Images

A Western University munkatársai új tanulmányukban egy, a Föld légkörében megsemmisült objektumot vizsgálnak – írja a kanadai intézmény oldala. A csapat arra jutott, hogy a Naprendszer pereméről, az Oort-felhőből érkezett tűzgömb kőzetből, nem pedig jégből állt, ami ellentmond a rendszerünk formálódására vonatkozó elméleteknek.

Az érintett objektumot a kanadai Alberta tartomány fölött figyelték meg 2021 februárjában, a meteort több kamera is dokumentálta. Azóta a szakértők megállapították, hogy az égitest az Oort-felhőből származott. Bár a régiót közvetlenül még nem sikerült megvizsgálni, eddig minden innen érkező objektum jégből épült fel. A Naprendszer formálódásáról szóló modellek alapján az Oort-felhőben csak jeges égitestek találhatóak, a friss adatok ezeket az elképzeléseket írhatják át.

Denis Vida, a csapat tagja szerint az eredményekre a jelenlegi elméletek nem adnak magyarázatot.

Úgy tűnik, az Oort-felhőben jégből és kőzetből felépülő objektumok is vannak.

Az eddig észlelt kőzet alapú meteorok mind a világűr közelebbi részeiről érkeztek. A 2021-es, 2 kilogrammos objektum példátlan volt.

Az égitest jóval mélyebbre jutott az atmoszférában, mint a hasonló pályájú, jeges társai, és úgy hullott szét, mint a tűzgömböt produkáló kőzetmeteorok. Ez alapján állapították meg, hogy az objektum nem jégből, hanem kőzetből épült fel.

A szakértők abban bíznak, hogy az adatoknak köszönhetően jobban megismerhetik az Oort-felhőt, így pedig a Naprendszer születését is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik