Közhely, hogy a Need for Speed-sorozat az egyik leghányatottabb sorsú széria széles e játékvilágban. Egymillió reboot, még annál is több folytatás, átalakítás, átszervezés, és ha létezik, még több csapat keze munkája kellett ahhoz, hogy mára szinte értelmezhetetlen tényezője legyen az iparágnak. Néhány évente kijön egy új rész, a kritikusok és a játékosok kéztördelve morognak róla pár keresetlen szót, aztán mindenki továbbáll és várja a következő Forzát.
Ebből a végtelennek tűnő ciklusból rángatja most ki a szériát a Criterion Games új fejlesztése. A brit stúdió egyszer már kihúzta az NFS-t a csávából: nekik köszönhető a 2010-es Need for Speed: Hot Pursuit, de ők fejlesztették a 2012-es, kissé megosztó Most Wanted remake-et is.
Utoljára 2013-ban dolgoztak a sorozaton, akkor a Ghost Games által készített Need for Speed: Rivalsbe segítettek be, de mivel azt a játékot is mérsékelt sikerű rebootok és folytatások követték, az Electronic Arts kiadó 2020-ban úgy döntött: ideje visszaadni a gyeplőt a Criterionnak, hátha még egyszer csodát tudnak tenni.
Ezúttal pedig nem voltak egyedül: az amerikai zenész Rakim Athelaston Mayers, művésznevén ASAP Rocky is csatlakozott a projekthez, hogy arcát/nevét/tehetségét adja az Unbound alcímet kapott, új részhez. A hivatalos bejelentést nem siette el az EA, a széria legújabb része október elején mutatkozott be, a rapper stílusát rajzfilmes effektekkel és szereplőkkel mixelő előzetesek pedig nem mindenkit győztek meg arról, hogy a sorozat jó irányba kanyarodott.
Több tucat sebességgel később
Pedig így történt: az Unbound egy kimondottan jó játék lett, ami nem csak üde színfolt a sorozat megtépázott történelmében, de talán a 2005-ös Most Wanted óta először lehet magabiztosan kimondani, hogy a Need for Speednek egyénisége van. Mindehhez pedig nem kellett több, mint a már unalomig ismert játékmechanikák okos, igényes elegye. Ahogy az utóbbi közel két évtizedben, úgy ezúttal is egy nyílt világú autós játékot kapunk, ami a Chicagóra hajazó Lakeshore City utcai versenyzését járja körül.
Történetünk elején újdonsült barátunk, a nagyszájú, autómániás csaj, Yaz társaságában verődünk a kissé kiábrándult autószerelő, Rydell garázsához, hogy frissen felújított verdánkkal hódítsuk meg az éjszakát. A rádióban folyton arról hallani, hogy Lakeshore új polgármestere véget akar vetni a várost uraló autós bandák őrületének, de bennünket ez még jobban feltüzel: ideje az élre törnünk és fogadások útján meggazdagodnunk! A krach akkor üt be, mikor Yazről kiderül, hogy nem az, akinek gondoltuk, és egyik percről a másikra azon kapjuk magunkat, hogy nincstelenül, a semmiből indulva kell újra felépítenünk a karrierünket.
azaz Rydell és új társunk, Tess elkísérnek bennünket kalandjainkon. A korábbi NFS-ekben is volt sztori, hol jobb, hol rosszabb tálalásban, de most sikerült jól eltalálni az arányokat: a szereplők szimpatikusak, és bár sokszor komolyan veszik magukat, a dialógusok és az azt előadó színészek egyaránt képesek az öniróniára, ki-kikacsintva a játékosra. Ez azért nagyon fontos, mert az Unbound erősen támaszkodik rájuk – sőt, a játékos által irányított, testre szabható karakterre is, aki annak ellenére, hogy mi adjuk meg a nemét és a külsejét, kidolgozott személyiséggel bír.
Ez egyébként igaz a városra is. Lakeshore éjjel és nappal, esőben és szélben egyaránt gyönyörű és hihető helyszín, széles, grandiózus úthálózattal, sok-sok épülettel, sikátorral, mellékutcával. Amit ráadásul nemcsak autósok, hanem gyalogosok is benépesítenek – a sorozat történetében először. Persze ez nem a GTA, nem lehet senkit elütni, mégis ad némi nyomatékot a folyamatos száguldozásnak, ha látjuk, hogy el-el kell ugrani előlünk szerencsétleneknek.
Itt még van benzin
És ha már száguldás, meg is érkeztünk a lényeghez: az Unbound egy arcade versenyjáték, tehát a fizika itt az anyósülésre ül, az autónk teljesítményét pedig az új alkatrészek éppúgy befolyásolják, mint a már meglévő teljesítmény állítgatása, vagy épp a saját ügyességünk. Utóbbi különösen fontos, mert a játék nem lacafacázik: már az első pár versenyen állva hagynak bennünket a többiek, és bizony meg kell tanulnunk vezetni, ha előre akarunk jutni a sztoriban.
A kampány heti bontásban tárul elénk, minden nap más-más versenyekre nevezhetünk. Az események meetupokba szerveződnek és hetente ismétlődnek, de akármikor nem lehet megcsinálni őket, szóval résen kell lenni. Nem az a lényeg, hogy mindegyiken ott legyünk, sőt, még csak az sem, hogy nyerjünk. Hanem az, hogy a nevezési díj és az egyéni fogadások kétséges kimenetele ellenére bevétellel zárjuk a napot, ne pedig veszteséggel.
A pénz nehezen gyűlik az Unboundban, nem is fogjuk össze-vissza szórni, és hozzá kell szokjunk a gondolathoz, hogy egy-egy autót sokáig használni fogunk. A hétvége mindig egy fontos kvalifikációs versennyel zárul, no meg a történet is ekkor gördül előre igazán.
A sima versenyeken túl lehetőségünk van a stílusos vezetésünkkel is bizonyítani. Ezeken az eseményeken maga ASAP Rocky lesz a zsűri, aki nem átall „helyettünk vagy értünk szégyenkezni”, ha nem teljesítünk megfelelően. Vállalhatunk kisebb melókat a környék versenyzőinek, például eljuttathatjuk őket a biztonságos rejtekhelyükre, amit aztán mi is meglátogathatunk, vagy elvihetjük az általuk, khm, „megrendelt” autót a garázsukba. Ugratókat, sebességkihívásokat, levágásokat kereshetünk. És természetesen visszatérnek a rendőrök is, akik a polgármester utasításának megfelelően zéró toleranciát tanúsítanak az utcai versenyzőkkel szemben.
És ez csak egy példa arra, hogy mennyire kifinomult, pontos és intelligens az Unbound felépítése. Fontosabb a nitró rendszere, ami már nem csak egy gomb megnyomásából áll, hanem kétfelé oszlik a tartály erőforrása: a burstnek nevezett, rövid, de igencsak hatásos kilövés három szinten érhető el, nagyon rövid idő áll rendelkezésre arra, hogy elsüssük, és főleg azzal tölthető, ha nagyon közel húzunk el az ellenfelekhez, a rendőrökhöz vagy a civil autókhoz; a klasszikus nitró pedig csak annyiban segít, hogy visszafogottan fokozza a teljesítményt rövid időre.
A megfelelő nitróhasználat a tökéletesen időzített drifteléssel, valamint a tökéletes, kerékkipörgetést meggátoló indulással kombinálva garantálja a sikert, igaz, ahogy fentebb már írtam, el kell sajátítani a mechanikákat, és időt kell adni magunknak, hogy kiismerjük a program mélységeit. Ha valamit, a betanítást nem csinálja jól a program, bár lehet, hogy ez szándékos – nem emlékszem, mikor volt utoljára olyan, hogy az internet tele legyen egy NFS-játék tippjeivel, trükkjeivel, valamint az ezekre reagáló, élénk játékosokkal. Összesen egyébként 143 autó érhető el a játékban, a Porschéktól a Lamborghiniken és a BMW-ken át a Fordokig, a számtalan csicsa és díszítő elem pedig garantálja, hogy egyhamar nem ununk rájuk. Hallod ezt, Forza? Kihívód akadt!
Füst is, láng is
A játékmenet és a körítés tehát rendben van, de van egy olyan tulajdonsága az Unboundnak, ami már a bemutatkozásakor kiverte a biztosítékot: a grafikai stílus vegyíti a fotorealisztikus járműveket és helyszíneket a rajzfilmes karakterekkel és vezetési effektekkel. Bevallom, eleinte aggódtam, hogy mennyire tudom majd komolyan venni a színes csillagokat szóró, kerekek alól előtörő füstöt, vagy épp az animeszerű ASAP Rockyt, de amint elindítottam a játékot, minden a helyére került. A videók és a képek nem adják vissza azt a dinamizmust, amivel ezek az effektusok felruházzák a játékot. Bár ki lehet őket kapcsolni, kimondottan élvezetes feloldani és állítgatni a különféle színes porkavalkádokat, amik ráadásul a játékmenetben is szerepet kapnak: jelzik, ha épp kilövésre kész a burst, vagy érdemes rátenyerelnünk a fékre egy hatékony farolás kedvéért.
Fogalmam sincs, ASAP Rocky mennyire vonódott be aktívan a játék készítésébe, de ha tippelnem kéne, arra tenném a zsetonjaim, hogy valóban foglalkozott a programmal, mert az egyedi külsőhöz remek zenei aláfestés és úgy általában koherens, ám szokatlan hangulat társul. Ha ránézünk az Unboundra, egyből tudjuk, hogy ez melyik játék – és még akkor is elvagyunk az amúgy kissé felszínes amerikai hiphop kultúrával, ha az nem feltétlenül a kenyerünk.
Féktelenül
Az új rész abból a szempontból is formabontó NFS, hogy a kissé korlátozott, 16 fős szerverekkel és 8 fős versenyekkel funkcionáló multi teljesen elkülönül a sztorimódtól – mondhatni háttérbe szorul. Ez egy ízig-vérig történetre és autós élményre fókuszáló játék, ami mer más lenni, mint a korábbi epizódok – és épp ettől nagyszerű. Szó sincs arról, hogy hibátlan lenne: az elején nagyon nehezen indul be a karrier, simán el lehet szúrni a versenyeket, bele lehet fáradni a sok vereségbe, és a korábban betanult trükkök sem működnek már, amikről persze nem szól a játék. Mi több, nincs olyan sok esemény, hogy örökké kitartson, és azért a fel-felemlegetett Forzához képest a tartalom bizony karcsúnak tűnhet. De ha adunk neki időt, meghálálja, és még ASAP Rocky fejcsóválása sem fog többé olyan rosszul esni.
