Tech

Így tévéznek a magyarok karácsonykor

Getty Images
Getty Images

A hagyományos ünnepi programokat, azaz a családlátogatást és a sütés-főzést maga mögé utasítva a legkedveltebb időtöltés a filmezés a karácsonyi időszak alatt, amit többnyire szeretteinkkel töltünk – derült ki a Disney+ streamingszolgáltató friss, reprezentatív kutatásából.

A legtöbben átlagosan napi 3-4 órát töltenek képernyő előtt a decemberi napokban, majd felük mindezt családi körben. A legelterjedtebb tartalomfogyasztási mód továbbra is a hagyományos tévézés, de egyre népszerűbbek a fizetett streaming szolgáltatások is, elsősorban a 20-30 év közöttiek körében. A felmérésből az is kiderült, milyen műfajokat fogyasztanak a legszívesebben ilyenkor a magyar nézők: a válaszadók kétharmadánál a vígjátékokra esik a választás.

A közös filmezés a legnépszerűbb

A Disney+ a karácsonyi időszak apropóján országos, reprezentatív felmérésben vizsgálta meg a magyarok ünnepek alatti kikapcsolódási szokásait, melyből kiderült, hogy kortól és nemtől függetlenül messze a legkedveltebb szokásunk az otthoni mozizás.

Második helyen a családlátogatás, vendégeskedés szerepel, míg a harmadik legnépszerűbb program a sütés-főzés, de utóbbi leginkább a nők körében. Viszonylag népszerű időtöltés még ilyenkor a játék (24%) – legyen szó társasról, kártyáról, konzolos vagy online játékokról – az olvasás (21%), illetve a passzív pihenés (18%). Érdekesség, hogy az ünnepi shoppingolásban kifáradt tömegek egyáltalán nem vágynak ilyenkor már a bevásárlóközpontokba, boltokba (1%).

A válaszadók több mint egyharmada saját bevallása szerint átlagosan napi 3-4 órát tölt a képernyő előtt a karácsonyi időszakban, míg az év többi részében csak 1-2 órát. Még azoknak a nézőknek az aránya is megduplázódik az ünnepek alatt, akik általában naponta 1 óránál kevesebbet töltenek filmnézéssel. Bár mindenképp kirajzolódik egy növekvő tendencia, úgy tűnik, az emberek hajlamosak kozmetikázni a valóságot, ha saját maguknak kell megbecsülni ezt az időintervallumot, hiszen egy legutóbbi közönségfelmérés alapján naponta átlagosan 4 óra 31 percet töltünk a tévékészülékek előtt az ünnepi időszakon kívül.

Leginkább társas programként tekintünk erre a kikapcsolódási formára, amit közösen a családdal (47%), párral (30%), ritkább esetben barátokkal (2%) töltünk. Mindössze 17 százalék azoknak az aránya, akik egyedül filmeznek, sorozatoznak – ide tartoznak többségében a 15-19 és az 50-59 évesek.

A legelterjedtebb tartalomfogyasztási mód továbbra is a hagyományos tévézés, amit a válaszadók 60 százaléka jelölt meg, s leginkább a nők. Korosztály tekintetében elsősorban a legidősebbek választják ezt az eszközt filmezésre, őket pedig a legfiatalabbak követik (15-19 évesek). Ezután, 44%-kal a fizetős streamingszolgáltatások a legnépszerűbbek, melyeket leginkább a húszas-harmincas éveikben járók részesítik előnyben. Ez az a generáció, aki jól ismeri a streaming platformok kínálta széles, folyamatosan bővülő kínálatát, ahova klasszikus tartalmak mellett rendszeresen kerülnek fel az újdonságok is minden korosztály számára. Ezeken felül az egyéb ingyenesen elérhető online megoldások is igen kedveltek a válaszadók körében.

Szeretünk nosztalgiázni

Az ünnepek alatti filmválasztást elsődlegesen az aktuális hangulat határozza meg: a válaszadók 72 százaléka nyilatkozott úgy, hogy azt nézi, amihez éppen kedve támad. Ez leginkább a nőkre jellemző (76%), de a férfiaknál is ez a választás leggyakoribb motivációja. Az újdonságokra vágyók (22%) többségét a legfiatalabb korcsoport alkotja, akiktől leginkább a harmincas éveikben járók maradnak el e tekintetben. De a fiatalok a legfogékonyabbak a kiemelt ajánlásokra, népszerű filmekre és a jó kritikákat, véleményeket begyűjtött alkotásokra is.

Az is kiderült mi alapján választanak tartalmat ilyenkor a magyarok. A válaszadók 8 százaléka mindig ugyanazokat a filmeket nézi ebben az időszakban, nosztalgiázva a klasszikus alkotásokkal, illetve minden tizedik válaszadó nyilatkozott úgy, hogy nincs különleges preferenciája, a leglényegesebb szempont a választásnál, hogy karácsonyi tematikájú legyen a film.

A műfajok tekintetében az ünnepek alatt a többség a nevetésre, önfeledt kikapcsolódásra vágyik – a válaszadók kétharmadánál leginkább a vígjátékokra esik a választás, míg a második legnépszerűbb kategória ebben az időszakban nem meglepő módon a tipikus karácsonyi filmek. A megkérdezettek harmada az akció- és romantikus filmeket is a kedvencek közé sorolta, és körülbelül egyformán huszonpár százalék említette a horror, thriller, sci-fi és bűnügyi műfajokat, míg legkevésbé a reality műsorokat és a természetfilmeket nézik szívesen saját bevallásuk szerint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik