Tech

Bepereli a Pegasus gyártóját egy csapat újságíró

A Pegasus-botrány 2021 júliusában robbant ki, amikor kiderült, hogy az NSO nevű izraeli cég gyártotta kémszoftver, a Pegasus segítségével többek között magyar újságírókat is lehallgattak. Nem csak Magyarországon volt erre példa, az NSO ügyfeleinek tevékenységével kapcsolatos adatbázisban több mint 50 ezer olyan telefonszám van a világ 50 különböző országából, amelyeket megfigyelésre jelöltek ki.

Köztük volt Nelson Rauda Zablah világszerte elismert El Salvador-i újságíró is, akinek írásai megjelentek a New York Timesban és a BBC-n is. Zablah arról ír a The Guardianen, hogy 2020 augusztusában figyelmeztette őt egy ismerőse, megfigyelés alatt áll azért, mert nyomozást folytatott egy bűnszervezet és El Salvador elnöke közötti megállapodások kapcsán. Csak egy évvel később tudta meg, hogy a megfigyelést a Pegasussal végzik, és hogy legalább 18 kollegája után szintén kémkednek a programmal.

Anita Kot / Getty Images

Zablah és 14 munkatársa úgy döntött, az Egyesült Államok Szövetségi Bíróságán beperelik az NSO-t a jogtalan kémkedéseket lehetővé tevő szoftverük miatt.

Nemcsak magunkért tesszük, hanem az összes törvénytisztelő emberért, akiknek feltörték a telefonját a Pegasussal

– írja Zablah, aki szerint sok célpont olyan országban él, ahol nincs lehetősége jogi úton fellépni a jogsértés ellen, ezért másoknak kell ezt megtenniük helyettük is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik