Tech

Rekordot döntött a NASA űrhajója

November 29-én elérte a Földtől mért legnagyobb távolságát a NASA Orion űrhajója – írja az MTI. A kapszula 13 nappal korábban indult el az Artemis-1 misszió keretében.

Az Orion kedden nagyjából 432 ezer kilométerre járt, ez a legnagyobb távolság, amelyet emberek szállítására kialakított űreszközzel valaha elértek.

Pár nappal korábban az Orion megdöntötte az Apollo-13 1970-ben felállított rekordját: 400 ezer kilométeres távolságra jutott nem sokkal azután, hogy pályára állt a Hold körül. A NASA szerint az űreszköz ekkor körülbelül az Artemis-misszió holdkerülő útjának felén járt, most pedig visszafele tart.

Handout / NASA / AFP

Az űrhajó várhatóan mintegy 2 millió kilométer megtétele után, december 11-én érezik haza. A küldetés az Artemis-program első missziója, amely több hónapos csúszás után indult el. Az Artemis-1-en emberek nem vesznek részt, a küldetés fő célja az Orion tesztelése. A kapszula a tervek szerint 2024-ben, az Artemis-2 keretében fog először űrhajósokat szállítani.

Az Artemis programjának legfőbb célkitűzése, hogy az Egyesült Államok ismét embert juttasson a Holdra. Az asztronauták legkorábban 2025-ben léphetnek az égitestre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik