Tech

Erős fegyver segíti a diákokat a csalásban

A technológiai fejlődés következtében a diákoknak olyan erős, a csalást segítő eszköz kerülhet a kezébe, amelyet nagyon nehéz, sőt akár egyenes lehetetlen lebuktatni – írja a The Guradianen Rob Reich, a Stanford Egyetem politológusa. Az úgynevezett Large Language Modellek (LLM) mesterséges intelligenciák, amelyek képesek szövegeket létrehozni, méghozzá olyan jól, hogy szinte lehetetlen megkülönböztetni egy ember alkotta írástól. Hasonlóan működnek, mint a mostanában népszerűvé vált képgenerátorok.Elegendő néhány szót betáplálnunk a rendszerbe, és néhány pillanat alatt kapunk egy teljes esszét, blogbejegyzést, cikket, verset, dalszöveget vagy akár szakdolgozatot is.

Már az első LLM megalkotását is aggodalommál fogadták: az OpenAI, az első cég amely ilyen modelleket állít elő, korlátozta az ilyen szoftverek külső használatát a potenciális visszaélésekre hivatkozva. A vállalat által meghozott óvintézkedések azonban nem terjedtek el a tech cégek között, így az elmúlt fél évben felbukkantak a mindenki számára elérhető, egyszerűen használható LLM-ek, amelyek használatához semmilyen korlátozások nem tartoznak, így azok könnyen alkalmazhatók csalásra is. Az egyik cég által fejlesztett mobilos applikáció formájában elérhető szoftverben ezt a példamondatot adták meg a készítők a program használatának ismertetéséhez: „Írj egy fogalmazást Shakespeare Macbeth-jéről”.

Tom Werner / Getty Images

Mivel bármely internetkapcsolattal rendelkező felhasználó számára pillanatok alatt hozzáférhető egy ilyen alkalmazás, az iskolák és a szülők hiába tudnak létezésükről, használatukat nem tudják megakadályozni. Az egyetlen megoldás az lehet, ha létrejönne egy etikai kódex, amelyet minden technológiai vállalatnak kötelező betartania az LLM-ek forgalmazásával kapcsolatban.

A visszaéléseket meg lehetne előzni például úgy, ha az ilyen mesterséges intelligenciák automatikusan feltöltenének minden generált szöveget egy adatbázisba, amelyhez hozzáférnek a plágium kereső szoftverek, így azok jelezni tudnák a csalást. Szintén megoldást jelenthetne, ha korlátoznák, miket lehet legenerálni. Ebben az esetben a program nem hajtaná végre az olyan parancsokat, amelyek szakdolgozatok, iskolai esszék megírására kérik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik