Nemrégiben kiderült, hogy közel fél évig tátongott hatalmas biztonsági rés az androidos készülékeken. A hibára Schütz Dávid, magyar kutató talált rá teljesen véletlenül, amikor lemerült a telefonja. Elmondása szerint miután háromszor elrontotta a SIM-kódot, a telefon már a PUK-kódot kérte, amit sikeresen be is pötyögött. Ezt követően viszont nem kért feloldó kódot a telefon, így tulajdonképpen bárki megkerülhette volna a készülék biztonsági rendszerét.
Az RTL meg is szólaltatta a 21 éves fiatalt, aki középiskolás kora óta foglalkozik bug bounty-val, azaz biztonsági hiba kereséssel. A Google biztosít erre a tevékenységre felületet, tehát a vállalkozó szellemű hackerek támadhatják a rendszerüket etikus módon, a jelzett hibák után pedig bizonyos esetekben honoráriumot is adnak a programozóknak.
A Google ebben az esetben egy óra alatt fel is dolgozta a hibajelentést, a javítás viszont hosszú hónapokig tartott. Így a júniusi beküldés után novemberben érkezett csak meg a rendszerfrissítés, ami tartalmazta a javítást. Sok gyártónál azonban elhúzódhat, míg megérkezik a javítás, tette hozzá a magyar fejlesztő.