Idén októberben foglalta le eddig a legtöbb 3D-nyomtatott lőfegyver alkatrészt az Egyesült Királyág rendőrsége – írja BBC. Már 2019-ben felbukkant az aggasztó hír, amely szerint elkezdtek terjedni a 3D-nyomtatott fegyverek, a technológia fejlődésével egyre veszélyesebbé válik a helyzet.
Az első ilyen módon készített fegyverek pontatlanul célzó, egylövetű pisztolyok voltak, viszont a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NCA) elmondása szerint a mostaniak már hitelesek és használhatóak. Matthew Perfect, az NCA egyik vezetője úgy gondolja, a mai technológiával készülő 3D-nyomtatott fegyverek olyan dolgok, amiket senki nem akar látni az Egyesült Királyság utcáin.
Ezek teljesen automata fegyverek, amelyek számos töltényt tudnak kilőni egymás után
– mondta Perfect.
A működtetésükhöz hagyományos, fém töltényekre van szükség, ezért szerencsére a fémdetektorok továbbra is ki tudják szűrni a veszélyforrást, a hatóságok egyre több 3D-s nyomtatóval készült lőfegyvert foglalnak le. Azonban, mivel az ilyen eszközök nem rendelkeznek sorszámmal, szinte lehetetlen lenyomozni őket.
Nem csak Nagy-Britanniában ütötték fel a fel fejüket a házilag gyártott pisztolyok, Spanyolországban, Svédországban, Németországban és Hollandiában is találtak már hasonlókat. Szakértők szerint szélsőséges internetes fórumokon terjednek a tervrajzok és útmutatók a lőfegyverek készítéséhez.
A helyzetet a jövőben tovább fokozhatja a 3D-s fémnyomtatók megfizethetővé válása és elterjedése, mert a fémből készült fegyverek strapabíróbbak és megbízhatóbbak lesznek. A szakemberek szerint így olyan emberek is lőfegyverhez juthatnak, akiknek sosem lenne szabad.