Tech

Kilencven percig volt a levegőben egy kínai repülő autó

AFP PHOTO/ DUBAI CHAMBERS
AFP PHOTO/ DUBAI CHAMBERS

Kilencven perces, pilóta nélküli tesztrepülést hajtott végre Dubajban hétfőn a kínai Xpeng vállalat elektromos repülő autója. Az X2 elnevezésű, két fős repülésre tervezett modell szárnyain nyolc darab propeller található, a jármű sebessége pedig akár a 130 kilométer per órát is elérheti – írja a Reuters.

Az elektronikus járműgyártó vállalat jelenleg azon dolgozik, hogy az elektromos repülőgépet a nemzetközi piacokon is bevezethesse, amelynek előre mozdításában komoly lépést jelenthet a bemutató. Minguan Qiu, a Xpeng Aeroht vezérigazgatója az eseményen elmondta, lépésről lépésre haladnak a nemzetközi piac felé, amelynek első állomásaként azért Dubaj városát választották, mert az arab emírségek központját a világ leginnovatívabb részének tartják.

A repülő elektromos autókra hajlamosak vagyunk távoli vágyálomként gondolni, ám az iparági vezetők szerint már 2025-re valósággá válhat ezek használata. Mivel a repülő autók nagyon drágák lesznek, kezdetben az ügyfelek többsége vagyonos magánszemély vagy milliomos lesz. Ezt követően lehet arra számítani, hogy szolgáltatásként is megjelenhet. Világszerte jelenleg több mint 400 vállalat dolgozik azon, hogy valóság legyen a repülő autókból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik