Tech

Műholdvontatót bocsátott fel Irán

Saját gyártású űreszközt bocsátott fel Irán – írja az MTI az iráni állami televízióra hivatkozva. A tesztelés alatt álló szerkezettel műholdakat lehet majd egyik pályáról a másikra átállítani.

A Szaman nevű multifunkcionális űreszközt a védelmi minisztérium indította el hétfőn.

Hasszán Szalarieh, az iráni űrügynökség vezetője elmondta, azt remélik, hogy már a közeljövőben használni tudják a vontatót.

A szerkezet terveit 2017-ben mutatták be.

Fei Huang / 500px / Getty Images Illusztráció.

Iránban polgári és katonai űrprogramot is folytatnak, utóbbival kapcsolatban az Egyesült Államok attól tart, hogy az hozzájárulhat Teherán ballisztikusrakéta-programjához is. Irán júniusban tesztindítást végzett egy szilárd üzemanyaggal hajtott, műholdat szállító rakétával, augusztusban pedig Oroszország felbocsátotta az Omar Hajjám 12. századi perzsa költőről, matematikusról, filozófusról és csillagászról elnevezett iráni kémműholdat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik