A Jupiter Nap körüli keringésének legfényesebb szembenállásába kerül szeptember 26-án – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló pénteken az MTI-vel. Az óriásbolygó 1963 óta most a legfényesebb, legközelebb tizenkét év múlva lesz hasonló a helyzet.
A Jupiter most rendkívül fényes, ragyogása messze meghaladja az összes csillagét, amely csak az égen feltűnik.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló szerint a földpályán kívül keringő bolygók helyzete kitüntetett, amit a Nappal való szembenállásnak vagy oppozíciónak nevezünk. Ennek során a Földről nézve a bolygó pontosan csillagunkkal ellentétes oldalon van, tehát a Föld a Nap és a bolygó közé szorul. Ilyenkor van a legközelebb hozzánk, ezért ekkor látszik a legnagyobbnak és legfényesebbnek.
A bolygók a körtől enyhén eltérő ellipszispályán keringenek, így lényeges, hogy a szembenállás során az égitest napközelben vagy naptávolban jár. Ha napközelben következik be az oppozíció, a bolygó közelebb lesz a Naphoz, így a Földhöz is, tehát nagyobbnak fog látszani.
„A Jupiter megközelítőleg tizenkét év alatt kerüli meg egyszer a Napot, és ez alatt tizenegyszer kerül szembenállásba a Földdel. Mivel a bolygó most van a legközelebb a napközelpontjához, 2022-es szembenállása során látszik a legfényesebbnek a keringése során. Ezt hívhatjuk nagy oppozíciónak” – olvasható az intézmény közleményben. Míg például a földközelben járó „szuperhold” és a földtávolban járó telihold között laikus szemmel semmi különbséget nem érzékelünk, addig a Jupiter kis és nagy oppozíciója között szemmel látható a fényességkülönbség, és távcsővel is jól felfedezhető a korongméret növekedése.
A közlemény szerint az adott napon éjjel fél egykor, delelésében, teljes ragyogásában, 42 fok magasan gyönyörködhetünk a Jupiterben, és szinte bármekkora távcsővel fel lehet bontani az apró bolygókorongot. Már egy kézi binokulárral is megfigyelhetjük az égitestet, sőt a körülötte keringő Galilei-holdak is előbukkannak vele. Egy hússzoros nagyítású kis távcső megmutatja a Jupiter korongjának lapult alakját, és a két egyenlítői sávot is, egy 8-10 centiméter átmérőjű lencsés távcsővel, százszoros nagyításon pedig az egyenlítői felhősávok fodrai is kibontakoznak, sőt akár a Nagy Vörös Folt is megfigyelhetővé válik.
A jelenségről, illetve annak megfigyeléséről részletesen a Svábhegyi Csillagvizsgáló oldalán lehet olvasni.
