SCOTT OLSON / GETTY IMAGES via AFP
Tech

Hibát találtak a Teslákban, több mint egymillió modellt hívnak vissza

Idén már sokadik alkalommal dönt a visszahívás mellett a legnagyobb amerikai elektromosautó-gyártó cég. A Tesla most közel 1,1 millió járművét hívja vissza, miután kiderült, hogy az ablakot automatikus visszahajtását szolgáló rendszer nem működik megfelelően, és potenciális sérülésveszélyt jelent – írja a Reuters.

Az elektromos járműgyártó közölte a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatallal (NHTSA), hogy az automatikus ablak-visszafordító rendszer szoftverfrissítését a felhőn keresztül fogja elvégezni. A visszahívás a 2017-2022-es Model 3, a 2020-2021-es Model Y, valamint a 2021-2022-es Model S és Model X járművek egyes példányaira vonatkoznak.

A vállalat közölte, nincs tudomása a visszahívással kapcsolatos garanciaigény érvényesítéséről, balesetekről, sérülésekről vagy halálesetekről.

A hivatal szerint az ablakok túlzott erőt fejthet ki, és akár a sofőr, vagy az utasok ujját is becsípheti. A rendszer tehát nem felelt meg az amerikai gépjármű-biztonsági szabvány elektromos ablakokra vonatkozó követelményeinek. A Tesla közölte: szeptember 13-tól kezdődően a gyártásban lévő és a szállítás előtt álló járművek olyan szoftverfrissítést kaptak, amely az elektromos ablakokat kezelő rendszert a követelményeknek megfelelően állítja be.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.