Tech

Kétmillió kilométert is meg lehet tenni egy Teslával

CHRISTIAN CHARISIUS / DPA via AFP
CHRISTIAN CHARISIUS / DPA via AFP

Öt év alatt több mint egymillió mérföldet (1,6 millió kilométert) tett már meg egy német Tesla-tulajdonos a Model S járművével. Mielőtt azonban örömükben tapsolni kezdenének a márka rajongói, Hansjörg Gemmingen elmondta, a rekordért súlyos árat fizetett, ugyanis szinte minden alkatrészt cserélnie kellett már az autón – írja a SlashGear.

Mielőtt a német tulajdonos elérte volna a lenyűgöző mérföldkövet, a Model S már egyszer átesett egy komplett akkumulátorcserén, a hajtásegységét háromszor cserélték, és az autóban már a nyolcadik villanymotor dolgozik.

A tulajdonos a Twitteren sokat panaszkodott a Tesla motorjainak minőségére, ugyanis az egyik kevesebb mint 100 ezer kilométer után feladta a szolgálatot. Ennek cseréje pedig akár 4 ezer dollárba (1,56 millió forint) is kerülhet. A Model S akkumulátorával kapcsolatos tapasztalatai már sokkal jobbak voltak, a mostani példány komolyabb hibák nélkül már 405 ezer kilométert ment. Emiatt pedig hálát adhat az égnek a tulajdonos, ugyanis az akkumulátor-csere akár 22-23 ezer dollárba (8,5-9 millió forintba) is kerülhet.

A Model S a tapasztalatok szerint egyébként távolság tekintetében az egyik legnagyobb teherbírású Tesla modell, Gemmingen pedig minden megtesz, hogy ezt alaposan letesztelje. A mostani mérföldkő után ugyanis azt tervezi, hogy a 2 millió kilométeres határt is túlszárnyalja autójával. Lelkesedésében egyedül a Tesla hozzáállása tudta letörni, ugyanis a vállalat nem válaszolt megkereséseire, amelyben a rekordjairól számolt be. Amennyiben Elon Musk cége továbbra is ignorálni fogja, a férfi azt tervezi, hogy átül egy Lucid Air járműbe, amelynek egyébként nagyobb is az egy töltéssel megtehető távolsága, mint a Model S-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik