Tech

Környezetvédelemre fordítja minden pénzét a világ egyik legszerényebb milliárdosa

Ben Gabbe / Getty Images for Tribeca X / AFP
Ben Gabbe / Getty Images for Tribeca X / AFP

A világhírű outdoor márka, a Patagonia tulajdonosa, Yvon Chouinard bejelentette, megválik cégétől. Ebben még nincs semmi rendkívüli, azonban az amerikai mászó-üzletember nem pénzért ad tovább 1973-ban alapított cégén. A nagyjából 3 milliárd dollárra becsült vállalatot egy erre a célra létrehozott vagyonkezelőre és nonprofit szervezetre ruházza át – írja a New York Times.

A lépéssel Chouinard célja, hogy továbbra is megmaradjon cége függetlensége, és azzal együtt a nagyjából 100 millió dolláros éves profit. Ezt azonban nem nyugdíjas éveire, vagy a cég terjeszkedésére, hanem a klímaváltozás elleni harcban való részvételre, az érintetlen területek védelmére akarja felhasználni.

A Patagoniától eddig sem állt távol ez a gondolkodás, árbevételük 1 százalékát évek óta környezetvédelmi aktivistáknak adják.

A kaliforniai Venturában székelő cég évente 1 milliárd dollárért ad el különböző ruházati termékeket, a túrázás mellett pedig az utóbbi években az underground divatban is helyet kapott. A cég továbbra is nyereségorientált magánvállalkozásként működik majd, de már nem a család tulajdonaként.

Michael M. Santiago/Getty Images/AFP

Augusztusban ugyanis visszavonhatatlanul átruházták a vállalat mintegy 2 százaléknyi részvényét a Patagonia Purpose Trust elnevezésű alap részére. A másik 98 százalék, valamint a törzsrészvények felett egy frissen létrehozott nonprofit szervezet, a Holdfast Collective rendelkezik majd. A Holdfast a vállalat teljes nyereségét a klímaváltozás elleni küzdelemre lesz köteles fordítani.

A lapnak nyilatkozva a 83 éves környezetvédő elmondta, mostani döntése összhangban áll eddigi törekvéseivel, mondván, sosem az üzleti célok vezérelték, hanem a környezet iránti szeretet és tisztelet.

Bízok benne, hogy a döntésem olyan újfajta kapitalizmust inspirálhat, aminek nem az a vége, mint a mostaninak: néhány nagyon gazdag és rengeteg szegény ember

— mondta Chouinard, akinek családja ezáltal egyből az Egyesült Államokban legjótékonyabb családjai közé emelkedett. A hegymászóból üzletemberré avanzsált férfi és családja egyébként sem kérkedik vagyonával, visszafogottan élnek, régi ruhákban járnak, sportkocsik nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik