Tech

Ezért veszélyes, ha lefekvés előtt a mobilt nyomkodjuk

Getty Images
Getty Images

Napjainkban szinte már alig találni olyan embert, aki ne görgetné át a legnagyobb közösségi oldalak hírfolyamát, e-mailjeit, bejövő üzeneteit a lámpaoltás előtt. Érdemes azonban odafigyelni, ugyanis ha nem korlátozza magát az ember, egy kedves kis rutinból könnyen súlyos függőség alakulhat ki. Bár sokan úgy gondolják, az okostelefonok megjelenésével jobb lett a munka-magánélet egyensúly, a kutatók azt javasolják, ne használják a mobiljukat éjszaka azok, akiknek fontos az egészségük és több pihenésre van szükségük – írja a SlashGear.

Az alvásunkba ugyanis igencsak bele tud rondítani a képernyőből származó kék fény. Ennek hullámhossza leginkább a napfényből származik, de az olyan mesterséges fényforrások is termelik, mint amilyenek az okostelefonok képernyői. Korábbi vizsgálatok azt mutatják, hogy a kék fénynek való kitettség, különösen a nap későbbi szakaszában, befolyásolhatja az alvás minőségét. A Sleep Foundation álláspontja szerint ráadásul a kék fény megzavarja a melatonin, az álmosságérzetért felelős hormon felszabadulását is.

Míg ez napközben kifejezetten előnyös tud lenni, ugyanis ébren tart minket, este nem tesz jót a szervezetnek.

A Harvard kutatása szerint a naplemente után a kék fény felborítja a szervezet természetes cirkadián ritmusát, ami olyan egészségügyi problémákhoz vezethet, mint az elhízás, a rák, a szívbetegségek és a cukorbetegség. Emellett a kék fény veszélyeztetheti a szemünket is. A Nature tudományos folyóiratban megjelent tanulmány megállapította, hogy a spektrum összes fénye közül a kék fény hordozza a legtöbb energiát, és szemkárosodást okozhat, ha túlságosan sokáig tesszük magunkat annak. Dr. Michelle Drerup, a Cleveland Clinic alvásgyógyász szakértője szerint már egy gyors üzenetellenőrzés is aktiválhatja az agyunkat, és késleltetheti az alvást.

Azok az okostelefon-tulajdonosok, akik lefekvés előtt használják a mobiljukat, nehezen tudják kikapcsolni az agyukat és megfelelően kipihenni magukat. Számos tanulmány megállapította azt is, hogy a legtöbb gyermek és tinédzser érzékeny az alvásmegvonásra, különösen, ha alvás közben képernyők vannak a közelükben. És mint azt mindenki tudja, a rendszeres alváshiány napközbeni teljesítményünkre, és így életünkre is rányomhatja a bélyegét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik