Tech

Internetet visznek a világ egyik legmagasabb hegycsúcsára

PETER MARTELL / AFP
PETER MARTELL / AFP

Évente nagyjából 30-50 ezer turista látogat el Afrika legmagasabb hegycsúcsához, a tanzániai Kilimandzsáróhoz. Az 5895 méter magas hegységhez pedig természetesen hobbituristák is szép számmal mennek, akik gyakran posztolnak is a látványosságról. Erre reagálva az ország kormánya úgy döntött, internethozzáféréssel látják el a hegyet – írja a Guardian.

A Tanzania Telecommunications Corporation, az ország állami tulajdonban lévő szolgáltatója kedden be is fejezte a hálózat kiépítését. Az internetkapcsolat jelenleg 3720 méteres magasságig ér el a tengerszint felett. Egyes tervek szerint egészen a hegy csúcsáig terjesztenék ki a hálózati hozzáférést, amely az 5880 méter magas Uhuru-csúcsig tartana. Nape Nnauye, Tanzánia információs minisztere szerint erre akár már év végére sor kerülhet.

Természetesen nem a Kilimandzsáró az egyetlen magas hegy, amely rendelkezik ilyen hálózattal, az Everestről 2007 óta lehet telefonálni, néhány éve pedig már a wifi-hálózat is ki van építve. A biztonság mellett bizonyára turisztikai szempontból is hasznos lesz az innováció. A járvány előtt ugyanis az ország GDP-jének közel 10 százalékát a turizmus tette ki – ennek nagy része pedig a Kilimandzsáróra látogató turistákból származik.

A hegymászó szervezetek a bejelentés után hangsúlyozták, az újítással alapvetően nincs baj, de ha túlzottan a mobiltelefonokra telepített navigációs szoftverekre hagyatkoznak a mászók, könnyedén bajba kerülhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik