Tech

Így fog kinézni az orosz űrállomás, amit katonai célokra is bevethetnek

NATALIA KOLESNIKOVA / AFP
NATALIA KOLESNIKOVA / AFP

Az orosz űrkutatási hivatal a héten bemutatta első saját űrállomásának tervét, miután áprilisban, a nyugati szankciók hatására az ország vezetése bejelentette, elhagyják a Nemzetközi Űrállomást (ISS). Jurij Boriszov, akit Vlagyimir Putyin elnök nevezett ki a Roszkoszmosz élére, kijelentette, hogy Oroszország 2024 után hagyja ott az ISS-t.

A NASA a hírekre reagálva azt állítja, hogy még nem kapott hivatalos megerősítést Oroszország kivonulásáról, és emlékeztettek, korábban arról volt szó, hogy 2028-ig továbbra is részt vesznek az ISS munkájában. Az 1998-ban felbocsátott ISS működését a NASA 2030-ig szeretné fenntartani.

A Reuters tudósítása szerint a hivatal hétfőn, egy Moszkva melletti hadiipari kiállításon mutatta be az orosz média által ROSS-nak nevezett űrállomás makettjét. A Roszkoszmosz közleményben közölte, hogy az új űrállomást két fázisban indíthatják majd el, azonban időpontokat nem közöltek. Az első fázisban egy négymodulos űrállomás kezdené meg működését. Ezt később további két modul, és egy kiszolgáló platform követné. Ezek elkészülte után elegendők lennének akár négy űrhajós, valamint tudományos berendezések fogadására is.

A hivatal közölte: az új állomás szélesebb rálátást biztosít majd a Földre, mint a jelenlegi lehetőségek.

Az orosz állami média szerint az első fokozat indítását 2025-26-ra, de legkésőbb 2030-ra tervezik. A második és egyben utolsó fokozat indítása 2030-35-ben valósulhat meg. A jelenlegi elképzelések szerint az űrállomáson nem lenne állandó emberi jelenlét, de évente kétszer hosszabb időre személyzetet állítanának rá. Érdemes megjegyezni az új űrállomás kapcsán, hogy Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz korábbi vezetője felvetette, hogy az új űrállomás szükség esetén katonai célokra is felhasználható lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik