A gazdasági visszaesés és a kínai Covid-lezárások az Apple-t is érzékenyen érintették. A világ egyik legértékesebb vállalatának harmadik negyedéves pénzügyi bejelentéséből kiderült, 11 százalékkal csökkent a nyereségük júniusig bezárólag – írja a CNN.
Az almás cég bevétele ezzel szemben két százalékkal, 83 milliárd dollárra nőtt az előző év ugyanezen időszakához képest. Ez rekordot is jelent az Apple számára, ugyanis a harmadik pénzügyi negyedévben még sosem könyvelhettek el ekkora bevételt. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a növekedés tekintetében jelentős lassulás figyelhető meg, egy évvel korábban ugyanis 36 százalékos volt az emelkedés.
A vállalat jövőbeli növekedési stratégiájának kulcsfontosságú elemei, a különböző Apple-szolgáltatások után befolyó összeg 12 százalékkal 19,6 milliárd dollárra nőtt. Ez némileg elmarad az elemzői várakozásoktól. A vállalatnak jelenleg több mint 860 millió előfizetője van a különböző szolgáltatásai tekintetében, ami 160 milliós bővülést jelent tavaly óta – mondta Luca Maestri, az Apple pénzügyi igazgatója.
A vállalat a gazdasági bizonytalanság miatt nem volt hajlandó megosztani a folyó negyedévre vonatkozó bevételi előrejelzést. Maestri azonban elmondta, hogy az Apple arra számít, hogy a szeptemberi negyedévben a júniusi negyedévhez képest felgyorsul az éves bevételnövekedés, feltéve, hogy a globális gazdasági helyzet és a Covid miatti esetleges lezárások nem szólnak közbe túl hangsúlyosan.
Tim Cook, a vállalat vezérigazgatója szerint az Apple ezt követően megfontoltabban fog beruházásokat végrehajtani, de továbbra is terjeszkedni akarnak. A cég emellett bízik benne, hogy az ellátási korlátok is kisebbek lesznek a következő negyedévben, mint az év első felében.