Tech

Miért van ilyen kevés női e-sportoló?

Getty Images
Getty Images

Az életben kevés olyan területet találunk, ahol annyira nem számítanak a fizikai adottságok, mint az e-sportban. A hagyományos sportokkal ellentétben itt a legnagyobb versenyek, világbajnokságok során egyáltalán nem szeparálják a nemeket, mégis kevés a női versenyző. Az e-sportban kiosztott pénznyereményeket összesítő Esportsearning listáján a top 300 versenyző között egyetlen nőt sem találni. A bankszektorban elsőként a K&H szállt be az e-sport támogatásába, és utána is járt, mi okozza a nők alulreprezentáltságát.

A gamerek közötti általános keresés sem hozott több női versenyzőt, azonban az elsőként jegyzett profi játékos épp egy magyar lány, Takács Kornélia, aki még az ezredfordulón került a legjobbak közé. Mindez bő másfél évtizeddel azelőtt, hogy az e-sport kifejezés megszületett volna. Az utóbbi időben is legalább 2019-ig kell visszanyúlnunk egy példáért a női e-sportoló sikertörténetben, mikor a Shanghai Dragons Overwatch csapat leigazolta a koreai Szejon “Geguri” Kim-et, aki az egyik legfiatalabb játékos volt a koreai bajnokságban, és az első nő, akit koreai profiként jegyeztek.

A nök alulreprezentáltságának okairól megoszlanak a vélemények, és tudományos kutatás sem készült egyelőre a témában.

Gyakori érv a profi e-sportban az életkor érzékeny kérdése: nagyjából a kamaszkor végére esik az a periódus, amikor tetemes mennyiségű játékórát kell felhalmozni egy sikeres karrier beindításához. Ebben a korban a nemek közötti kommunikáció azonban problémás tud lenni, ráadásul a versenyhelyzet okozta nyomás csak tágítja ezt a szakadékot. A másik érv az lehet, hogy a profivá váláshoz vezető úton, az alkalmi játékban túl sok negatív élmény éri a lányokat, hiába elfogadó és bátorító a profi réteg.

A női e-spotolók felzárkóztatását a játékkiadók is fontos kérdésnek látják

Erre igyekszik választ adni például a Riot Games és a nagy tornaszervezők, mint az ESL, aki már kifejezetten női csapatoknak is rendez versenyeket. A 2021-ben indult Game Changers sorozat, valamint az ESL Impact League versenyek látványos eredménye pedig, hogy az e-sportban jól ismert brandnek számító nagy egyesületek mint a Cloud9, Team Liquid, G2, NA’VI vagy a FURIA női csapatot igazoltak, ami szintén egy jó irány a női szcéna felhozása felé.

Hazánkban a Budapest Five rendelkezik női VALORANT szakággal, míg CS:GO-ban az egyik legtapasztaltabb profink, Bea “flashie” Viktor edzi az ESL Impact League-ben nemrég elődöntőig jutó női csapatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik