Tech

A NASA most mutatja meg az űrkutatás jövőjét

NASA/Daniel Rutter
NASA/Daniel Rutter

Ahogy arról korábban írtunk, a NASA útnak indította a CAPSTONE nevű, mikrohullámú sütő méretű műholdat, amely egy Holdon lévő űrbázis alapjait tenné le. A szatelit hétfőn sikeresen kijutott a Föld körüli pályájáról, és megkezdte utazását a Hold felé. A CAPSTONE az új-zélandi Mahia-félszigetről indult útjára a Rocket Lab vállalat Electron rakétájáról leválva. Mivel azonban minimális energiát felhasználva cirkál az űrben, még négy hónapjába telik, mire eléri a Holdat – írja a Gadget 360.

A Rocket Lab alapítója, Peter Beck azt mondta, a küldetés viszonylag alacsony költsége – a NASA 32,7 millió dollárra becsüli – az űrkutatás új korszakának kezdetét jelzi.

Két és fél év munka van a projekt mögött, és sokáig hihetetlenül nehéznek tűnt a megvalósítása. Ahogy mostanra összeállt az egész, és ahogy látjuk, hogy az űrhajó elindult a Hold felé, az egyszerűen epikus. Néhány tízmillió dollárért már van egy rakéta és egy űrhajó, amely elvisz a Holdra, a Vénuszra és a Marsra. Ez egy olyan képesség, amely korábban soha nem létezett.

Ha a küldetés többi része sikeres lesz, a műhold elsőként fog pályára állni a Hold majdnem egyenes vonalú körpályáján (NRHO). Innen pedig hónapokon át küldi majd az adatokat. A NASA tervei szerint ezzel megalapozhatják az úgynevezett Lunar Gateway kialakítását, amely egy olyan kisméretű űrállomás lenne, amely tartós emberi jelenlétet biztosítana a Holdon. Beck szerint az új pálya előnye, hogy minimálisra csökkenti az üzemanyag-felhasználást, és lehetővé teszi, hogy a műhold állandó kapcsolatban maradjon a Földdel.

A június 28-án Új-Zélandról indított Electron rakéta egy másik, Photon nevű űreszközt is szállított, amely kilenc perc után levált a rakétáról.

A műholdat hat napig szállította a Photon, mely során egyre távolabb kerültek a Földtől. A Photon hétfőn szakadt el végleg a Föld gravitációs vonzásától, és útnak indította a műholdat. A tervek szerint a 25 kilogrammos műhold a tervek szerint messze túlrepül majd a Holdon, mielőtt november 13-án visszahullna a holdkörüli pályára. A műhold apró mennyiségű üzemanyagot használ majd fel, útközben pedig néhány előre eltervezett pályakorrekciót hajt majd végre.

Beck szerint az elkövetkező napokban döntenek majd arról, mi legyen a Photonnal, amely elvégezte feladatait, és még mindig maradt egy kis üzemanyaga. A NASA a küldetéshez két kereskedelmi céggel fogott össze: A kaliforniai székhelyű Rocket Lab és a koloradói Advanced Space, amely a CAPSTONE műhold tulajdonosa és üzemeltetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik