Tech

Félmillió ember adatát vesztette el egy részeg vállalkozó

Getty Images
Getty Images

Sokan ismerhetik azt az érzést, amikor egy átmulatott éjszaka után úgy mennek haza, hogy valamilyük hiányzik. Könnyen lehet, hogy egy telefon, vagy egy pénztárca az, azonban Japánban ennél is kellemetlenebb helyzetben találta magát egy városi megbízott. A félmilliós lakosságú Amagasaki városának dolgozó férfi ugyanis egy olyan pendrive-ot hagyott el, ami tele volt a város lakosságának személyes adataival, jelentette a japán közszolgálati televízió.

A férfi a koronavírus-járvány által leginkább sújtott lakosoknak nyújtott támogatások szétosztásával volt megbízva, ehhez pedig rendelkezésére állt egy adatbázis, amely Amagasaki 465 177 adófizetőjéről tartalmazott információkat.

Ezt vitte el véletlenül magával a vállalkozó egy szerdai esti tivornyázásra. Másnap reggel a férfi egy helyi bár mellett, az utcán ébredt, azonban a táskának nyoma veszett. A Gizmodo szerint az adatsor tartalmazta az összes amagasaki polgár alapadatait: többek közt nevük, születésnapjuk, lakcímük, nemük és a városba költözésük időpontja is ott szerepelt. Emellett több mint 360 ezer lakos adóinformációi és 86 ezer háztartás számlainformációi is az adatbázis részét képezték.

Elég kellemetlen helyzet ez, azonban ami igazán meglepő, hogy a dolgozónak volt engedélye arra, hogy távmunkában dolgozza fel az igencsak kényes információkat. Az amagasaki tisztviselők ráadásul nem is ellenőrizték, hogy betartja-e a protokollt. Szerencsésnek mondható, hogy az USB-n lévő fájlok titkosítottak és jelszóval is védve vannak.

A lakosságot azonban ez nem nyugtatta meg teljesen, az eset jelentése utáni első két napban több mint 30 ezer hívás és panasz érkezett a városházára, ugyanis a lakók attól tartottak, mások visszaélhetnek az adataikkal.

Nem sokkal később a város vezetése kiadott egy közleményt, melyben a helyi tisztviselőknek álcázott lehetséges csalókra figyelmeztették az embereket. A helyi rendőrség ezt követően nem sokkal megtalálta a táskát az USB-vel együtt, és a tisztségviselők szerint nincs rá bizonyíték, hogy bárki megpróbálta volna feltörni azt. A vállalkozó cég bocsánatkérést közölt a helyi sajtóban, és a város polgármestere is nyilvános bocsánatot kért a polgároktól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik