Tech

Még idén megérkezhet Elon Musk humanoid robotja

SUZANNE CORDEIRO / AFP
SUZANNE CORDEIRO / AFP

Augusztusról szeptember végére halasztja a Tesla az „AI Day” elnevezésű rendezvényét, derül ki a milliárdos Twitter-bejegyzéséből. Az esemény azért is bír kiemelt jelentőséggel a vállalat életében, mert a várakozások szerint Elon Musk itt mutathatja be a Tesla következő nagy dobását, az Optimus névre keresztelt humanoid robot első működőképes változatát.

Musk a tavalyi eseményen jelentette be a mesterséges intelligenciával (MI) működő robot tervét, amely elmondása szerint azt a célt szolgálja majd, hogy a hús-vér emberek által nem igazán kedvelt feladatokat átvegye. Mint mondta, „a fizikai munka a jövőben választás kérdése lesz.” Optimust a tervek szerint ugyanazok a MI-rendszerek fogják irányítani, mint amelyek a Tesla az elektromos járműveit. A robot paramétereiről ezen felül mindössze annyit tudni jelenleg, hogy

nagyjából 173 centiméter magas, 57 kilogramm súlyú és 20 kilogramm teherbírású lesz.

A fejlesztési munkálatokról a bejelentés óta nem sokat lehetett hallani, mígnem néhány héttel ezelőtt Musk úgy nyilatkozott, a robottal kapcsolatos munkálatok már egyértelműen prioritást élveznek a Teslánál az autókkal szemben. A hvg szerint azonban a bejelentésnek az is célja lehet, hogy elterelje a figyelmet Musk azon kijelentéséről, hogy aki nem dolgozik legalább 40 órát az irodában a Teslánál, „az kereshet magának másik helyet.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik