Tech

Megfejtették a Hold egyik rejtélyét

Egy új tanulmány alapján 4,3 milliárd éve egy hatalmas aszteroida csapódott a Holdba, ez pedig megmagyarázza, hogy miért több a kráter az égitest távolabbi oldalán – írja a Live Science. A kutatókat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy miként zajlott a folyamat.

Az évmilliárdok során rengeteg kisebb-nagyobb objektum érte el a Holdat, a felszínen több mint 9 ezer kráter látható. A formációk azonban nem egységesen oszlanak el, az égitest túlsó oldalán jóval több van. (A Hold kötött tengelyforgású, ami azt jelenti, hogy mindig egyazon felét mutatja a Föld felé.) A közeli oldalon kevesebb a kráter, mivel a felszínen úgynevezett marék, azaz hatalmas lávamezők húzódnak. Ezek a mezők valószínűleg eltakarják a becsapódások nyomait.

A kutatók egy ideje sejtik, hogy a marék egy 4,3 milliárd évvel ezelőtti becsapódással keletkeztek, ez az esemény hozhatta létre a Déli-sarki-Aitken-medencét. A gigantikus kráter legszélesebb részén közel 2600 kilométeres, maximális mélysége pedig 8,2 kilométer, ezzel a Naprendszer második legnagyobb becsapódási mélyedése. Azt eddig nem tudták megmagyarázni, hogy a lávamezők miért csak a közeli oldalon vannak jelen.

Matt Aust | star-trails.de / Getty Images

Matt Jones, a Brown Egyetem doktorandusza és kollégái szerint a Déli-sarki-Aitken-medencét kialakító becsapódás különleges jelenséget alakított ki a köpenyben, befolyásolva a magmát. A folyamat az ütközés típusától függetlenül csak a közelebbi oldalt érintette. A szakértők szimulációi alapján az ütközés hője miatt a köpeny radioaktív anyagai megindultak felfelé, ez összhangban van az Apollo-program keretében begyűjtött mintákkal.

Az eredmények azt mutatják, hogy amikor a becsapódás megtörtént, a láva csak az egyik oldalon ömlött ki, eltakarva a korábbi krátereket.

A csapat szerint a Déli-sarki-Aitken-medence becsapódása a holdtörténet egyik legjelentősebb eseménye. A kutatók bíznak benne, hogy tanulmányuk hozzájárul az égitest geológiájának alaposabb megismeréséhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik