Tech

Sikerült megörökíteni az eddigi legtávolabbi csillagot

NASA, ESA, Brian Welch (JHU), Dan Coe (STScI); Image processing: NASA, ESA, Alyssa Pagan (STScI)
NASA, ESA, Brian Welch (JHU), Dan Coe (STScI); Image processing: NASA, ESA, Alyssa Pagan (STScI)

Az eddigi legtávolabbi csillagot örökítette meg a Hubble űrtávcső – írja a The Guardian. Az Earendel nevű csillag fénye 12,9 milliárd évet utazott, hogy elérje a Földet, összehasonlításképp: az eddigi rekorder 9 milliárd fényévre fekszik. Az észlelés egy ritka kozmikus együttállásnak köszönhetően történt meg, ami azt jelenti, hogy talán az Earendel lesz az egyetlen csillag, amelyet az univerzum ezen korai periódusából láthatunk.

Brian Welch, a Johns Hopkins Egyetem PhD-hallgatója és a felfedezésről beszámoló tanulmány egyik szerzője szerint először nem is akartak hinni a megfigyelésnek, az objektum annyival távolabb van a korábbi csúcstartónál. Welch hozzátette, az Earendel vizsgálatával jobban megérthetik a világegyetem egy ismeretlen korszakát.

Az Earendel óangol nyelven reggeli csillagot jelent.

Az égitest a becslések alapján legalább 50 naptömegű, és több milliószor fényesebb csillagunknál.

Az objektum az egyik legnagyobb csillag lehet, amelyet valaha találtak.

Az Earendelt a WHL0137-08 galaxishalmaz nagyításának köszönhetően fedezték fel. A galaxishalmaz a Föld és a csillag közé került, és gravitációs lencseként funkcionált: tömegvonzása nagyítóként mutatta meg a távolban fekvő égitestet.

A szakértők úgy vélik, hogy az Earendel a legősibb csillag, amelyet eddig észleltek. A kutatók bíznak benne, hogy a tavaly év végén felbocsátott James Webb űrtávcsővel tovább elemezhetik majd az objektumot, és igazolhatják, hogy egyetlen, távoli csillagra bukkantak. Az űrtávcső előreláthatóan júniusban kezdheti meg első megfigyeléseit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik