Tech

Annyira belemerült a virtuális valóságba, hogy játék közben eltörte a nyakát

Getty Images (illuszráció)
Getty Images (illuszráció)
A német gamer túl intenzíven játszott a VR-szemüvegével, de már hazaengedték a kórházból.

Egy 31 éves német férfi kitörte a nyakát, miközben VR-szemüveget viselt – de nem azért, mert játék közben elesett, hanem azért, mert napi négy órát játszott, ami a „intenzív” és „repetitív” mozgással járt.

Az orvosai szerint ezek a gyakran ismételt és megerőltető mozdulatok annyira elkoptatták az egyik nyakcsigolyáját, hogy az végül megrepedt, és eltört.

A Lipcsei Egyetem kórházának szakértői, akik a férfit kezelték, úgy vélik, hogy ez a világ első dokumentált VR-szemüveg viseléséhez kapcsolódó stressztörése – közölte a Daily Mail. Az esetet egy orvosi folyóiratban részletezve a csapat azt írta, hogy az ismeretlen férfi sérülése hasonlít a futóknál és katonáknál tapasztaltakra.

A gamer azután ment kórházba, hogy játék közben éles fájdalmat érzett a vállában.

Az orvosok azt nem árulták el, milyen játékkal nyomta ilyen intenzíven, csak azt, hogy a játékban vizuális és zenei jelekre kellett ritmikusan mozognia.

A röntgenfelvételek később kimutatták, hogy a férfi eltörte a C7-es nyakcsigolyáját. Ez a csigolya a nyak tövénél, közvetlenül a vállak felett helyezkedik el, ezért a kezelés részeként a játékosnak hat hétig nyakmerevítőt kellett hordania, de szerencséjére tizenkét hét után teljesen felépült.

Az egyik szerző, Dr. David Baur azt is elárulta a C7-es csigolyatörésről, hogy az ausztrál agyagbányászoknál fedezték fel az 1940-es években, ezért a hivatalos elnevezése a clay-shoveler fracture – ami magyarul agyaglapátoló törést jelent – is innen származik. Valamint azt is, hogy ezt a sérülést a röplabdajátékosoknál és a lovaglást profi szinten űzőknél is megfigyelték már.

Az orvosok a játékkal kapcsolatos sérülés szokatlan jellegére való tekintettel a férfit csontritkulásra is megvizsgálták, egy olyan egészségügyi állapotra, amely gyengíti a csontokat, így azok nagyobb valószínűséggel törnek el. A betegségre vonatkozó vérvizsgálat azonban negatív lett.

Az orvosok a Journal of Medical Case Reports című szaklapban ismertetett jelentésükben nem részletezték, hogy a férfi pontosan mikor sérült meg, de a virtuális valóság headsetek az utóbbi években egyre népszerűbbé váltak a videójátékok kedvelői körében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik