Tech

Kettős mércével vádolják a republikánusok a Twittert

Jaap Arriens / NurPhoto / Getty Images
Jaap Arriens / NurPhoto / Getty Images

A Twitter nem távolítja el a Donald Trump volt elnököt és egykori kormánya tagjait fenyegető iráni bejegyzést, írja az MTI a The Washington Free Beacon című konzervatív portálra hivatkozva. Az iráni Forradalmi Gárda a hétvégén ismét arról írt hivatalos mikroblogján, hogy bosszút fognak állni, amiért Trump utasítására 2020. január 3-án amerikai dróncsapással likvidálták Kászim Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda elitegységének vezetőjét a bagdadi repülőtérre vezető úton. A bejegyzéshez a Forradalmi Gárda egy képet is csatolt a golfozó Trumpról.

A portál azt írja: a mostani bejegyzés mindössze egyike azon fenyegetéseknek, amelyek az interneten és különféle platformokon megjelentek Trump és volt kormányzata tisztségviselői, köztük egyik külügyminisztere, Mike Pompeo ellen. Az iráni bejegyzések valamennyiüket felelőssé teszik Szulejmáni haláláért.

Republikánus párti képviselők a hírportálnak nyilatkozva sérelmezték, hogy a Twitter továbbra is kettős mércével mér, mivel nem mindenkivel és nem egyenlő mértékben tartatja be a felhasználókra vonatkozó irányelveket. Példáznak azzal, hogy Trump fiókját is letiltották az irányelvek megsértése miatt, ugyanakkor vezető iráni tisztségviselők, a Forradalmi Gárda, számos terrorista csoport arra használja a Twittert, hogy uszítson az Egyesült Államok, Izrael, a zsidóság és Washington szövetségesei ellen.

Hasonló véleményt fogalmazott meg Pat Fallon texasi és Jim Banks indianai republikánus képviselő is. Fallon szerint a Twitter nemcsak hogy kizárólag konzervatívokat cenzúráz, de iráni fegyveres erőknek azt is megengedi, hogy halálosan megfenyegessenek egy volt amerikai elnököt.

A Twitter egyelőre nem reagált megkeresésekre az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik