Tech

Csúszik a Messenger és az Instagram fontos újítása

Mateusz Slodkowski/SOPA Images/LightRocket via Getty Images
Mateusz Slodkowski/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

A Meta (korábban Facebook Inc.) korábban már beszélt róla, hogy idővel minden üzenetküldő szolgáltatásába végponttól végpontig terjedő titkosítást (E2EE) épít, de úgy tűnik,  hogy ez a folyamat a vártnál hosszabbra nyúlik. A közösségi óriás idén még arról beszélt, hogy a Messenger és az Instagram privát üzenetküldő funkciója, a Direct legkorábban csak 2022-ben kaphatja meg a fontos fejlesztést, ami jó ideje az olyan alternatív csevegők fő vonzóságát adja, mint a Signal, vagy a Telegram.

A legfrissebb információk szerint ezt a határidőt is kitolják, most már 2023 tűnik valószínűnek – írja a The Guardian. Ahogy a lap kiemeli: a gyermekvédő szervezetek élesen kritizálják ezért a céget, mivel pont ebben az évben lép érvénybe a törvény, ami előírja a technológiai cégeknek, hogy lépjenek fel keményebben a gyermekekkel szembeni erőszak ellen. Priti Patel, az Egyesült Királyság belügyminisztere is bírálta a technológiát, év elején arról beszélt, hogy a titkosítás alkalmazása nehezítheti a bűnüldöző szervek munkáját az online gyermekbántalmazásokkal kapcsolatos nyomozások során.

A végponttól végpontig terjedő titkosítás lényege, hogy az üzeneteket csak a feladó és a címzett, tehát a két végpont tudja elolvasni, az üzenet titkosítva halad a csatornán, a titkosítás feloldásához szükséges kulcs pedig a fogadó fél készülékén található. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy senki, se a kiberbűnözők, se a csevegő fejlesztője nem tud belenézni az üzenetekbe.

Mark Zuckerbergék jó ideje küzdenek azért, hogy valamicskét javítsanak a cég adatvédelmi szempontból tépázott renoméján, és bár az elmúlt évek során számos beállítást és eszközt tettek elérhetővé (beleértve az eltűnő üzeneteket, vagy az üzenetküldési limitet), a leglényegibb technológia, az erős titkosítás még mindig csak úton van. Gail Kent, a Facebook Messengerért felelős igazgatója korábban úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban: keményen dolgoznak a megvalósításon, de egy hosszútávú projektről van szó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik