Tech

Ezért kaphat furcsa leveleket a Gmailben

Getty Images
Getty Images

Pár napja írtunk róla, hogy Gmail felhasználói közül többen is észlelték a napokban, hogy furcsa, számokból és betűkből álló kódsorokat tartalmazó e-mailek landoltak a ládájukban, naponta több alkalommal is. Ugyan az üzeneteknek van feladójuk, de tárgy nincs megadva, az előnézetből csak annyi derül még ki, hogy egy csatolmány is tartozik az e-mailhez.

A visszajelzések szerint sokan vannak, akiknek még mindig ömlik a ládájukba a kéretlen levél, a korábbinál nagyobb mennyiségben jutnak át a spamek a rendszeren. A problémát többen említik Twitteren, egy felhasználó bejegyzésére a Google is reagált végre, akik annyit mondtak, hogy a csapatuk már dolgozik a megoldáson – tehát elismerték a hiba létezését. Addig is az ezen a linken elérhető útmutatót ajánlják, amiben arról olvashatunk, hogyan érdemes jelölni és törölni a spameket a levelezőben.

Hogy pontosan mi áll a jelenség hátterében, azt nem részletezték, de a redditezők szerint két dolog képzelhető el: a támadók vagy rájöttek, hogyan játsszák ki a spamszűrőket, vagy azokkal alapból valami hiba van. Erre ugyanis volt már példa korábban, tavaly szintén elromlott a spamszűrő funkció egy összetettebb hiba részeként.


Kapcsolódó
Furcsa levelet kaphat, ha Gmailt használ, ne nyissa meg
Többen is felfigyeltek rá a napokban, hogy számokból és betűkből álló kódsorokat tartalmazó e-mailek landoltak a ládájukban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik