Tech

Államilag támogatott hackertámadásra figyelmeztette a Google az Átlátszót

Google
Google

Az Átlátszó weboldalait érő túlterheléses támadások rendszeressé és szinte megszokottá váltak az elmúlt időkben, a lap a Pegazus-ügyben is érintett volt, csütörtökön reggel pedig újabb szintet lépett a kiberbiztonsági para – írja az Átlátszó blogján. A Google ugyanis államilag támogatott hackertámadásra figyelmeztette  a főszerkesztőt, Bodoky Tamást, amikor belépett a Gmail fiókjába.

A figyelmeztetés szövege szerint az értesített fiók esetében a Google úgy gondolja, hogy kormány által támogatott támadókat észlelt a rendszer, akik a fiókhoz tartozó jelszót próbálják ellopni. Ez a Gmail-felhasználók kevesebb mint 0,1%-ával fordul elő, elsősorban újságírók, aktivisták, politikusok, „akik világszerte bátran kiállnak valamiért”.

A cég nem szolgálhat további információval arról, miért gondolja ezt, mert a támadók tudomásul veszik és megváltoztatják a taktikájukat. A keresőcég hozzáteszi: arra is van esély, hogy a riasztás téves.

A Google blogja szerint ilyen jellegű figyelmeztetéseket 2012 óta küldenek ki a potenciális célpontoknak.  Hogy miért „kormány vagy állam által támogatott” a hackertámadás, arról csak annyit írnak, hogy „nem mehetünk bele a részletekbe anélkül, hogy ne adnánk ki olyan információkat, amelyek hasznosak lennének ezeknek a rosszindulatú szereplőknek, de részletes elemzésünk – valamint az áldozatok jelentései – határozottan arra utalnak, hogy államok vagy államilag támogatott csoportok érintettek”.

Ahogy a lap írja, a jelenségre mások is kaptak Magyarországon ilyen figyelmeztetést: Lőke András, az ittlakunk.hu felelős szerkesztője, a tényfeltáró újságíró Transparency-Soma-díj zsűrijének elnöke ugyanerről számolt be a Facebook oldalán.

A Google védekezésként erős jelszót, kétfaktoros autentikációt és hardverkulcsot javasol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik