Általánosságban elmondható, hogy nem igazán tudjuk, digitálisan rögzített adataink mennyit is érnek valójában. Mindaddig, amíg el nem veszítjük őket. Abban a pillanatban azonnal fel tudjuk mérni mekkora a veszteség. Ilyenkor derül ki, hogy felbecsülhetetlen értékű a családi képarchívum, vagy hogy a levelezés, a vállalkozás dokumentumai, esetleg a könyvelése, mind-mind nélkülözhetetlenek lehetnek a mindennapi ügyeink intézéséhez. Az adatvesztés elkerülhető, de vannak esetek, amik ellen nehéz védekezni: ilyen lehet például egy természeti katasztrófa.
A közelmúltban Európa több országát is érintette súlyos, emberéleteket is követelő áradás, mely a gazdasági kár mellett nem kímélte az érintettek adathordozóit, és azon lévő adataikat sem. A KÜRT adatmentő laborjaiba például 32 adathordozó érkezet a Németországban történt áradás után, melyből 10 került olyan állapotba, hogy semmilyen módszerrel nem volt lehetséges az adatmentés. A maradék 22 esetben viszont a szakemberek sikeresen megküzdöttek a természet okozta adatvesztéssel, és helyreállították az adatokat.
Noha az SSD-k térhódítása töretlen, a legelterjedtebb adathordozó még ma is a merevlemez. 1976 óta több mint 9,6 milliárd darabot adtak el belőle világszerte, szinte minden háztartásban, vállalkozásban biztosan találunk egyet vagy többet. Olyan eszközökről beszélünk, amiket eredetileg helyhez kötött működésre terveztek, ipari méretekben. Később, ahogy az adattárolás igénye megjelent az egyetemeken, kutatólaborokon kívül, elkezdődött az építőelemek miniatürizációja. Az 1956-ban készített egy tonnás, több mint egy köbméter térfogatú eszközből 30 év alatt egy kezünkben tartható, az eredeti RAMAC kapacitásának többszörösével rendelkező adattároló keletkezett. A fejlődés folyamatos volt, annak lendülete csak 2015 után lassult, ahogy minden építőelem, és működési elv megközelítette a fizika határait.
Miért olyan érzékeny egy merevlemez?
Ahhoz, hogyezt megérthessük, ismernünk kell az adatok rögzítéséért és kiolvasásáért felelős folyamatot életben tartó legfontosabb mechanizmust, az író-olvasó fej repülését. A mai HDD-k esetében ez a repülési magasság 1-3 nanométer közötti. Hogy mennyire valószínűtlenül kicsi is ez a távolság, képzeljük el a világ legnagyobb repülőjét, az Antonov AN-225-öt (84 méter hosszú, 88 méter fesztávú), 0,3 milliméter magasan repülni a föld felett, 120 km/h sebességgel. Beláthatjuk, hogy nagyon érzékeny lesz ez a repülés a környezet minden apró változására. Ahogy azt is, hogy akár egy kavics komoly sérülést tud okozni a repülésben. Különösen, ha esetünkben (a merevlemezt alapul véve), nem is a repülőt kell igazán óvnunk, hanem alatta a talajt, ami az adatokat tárolja. Elég, ha néhány kavics (bit) megsérül, máris veszthettünk rengeteg adatot.
Ahhoz, hogy ez az érzékeny repülés – mely szavatolja a nagy adatsűrűségű és gyors írás-olvasást –, működni tudjon, állandó, nagy tisztaságú térre van szükség, hiszen a pár nanométeres repülési magasság elképzelhetetlen abban a láthatatlan részecskékkel teli térben, amiben mi emberek élünk. Épp ezért a lezárt HDD belsejében úgynevezett tisztatéri körülmények uralkodnak, ahol elvileg nem létezik a repülési magasságnál nagyobb részecske. Elvileg. Mivel forgó és mozgó alkatrészek is vannak a meghajtóban, így részecskék mindig keletkeznek.
Sok trükk segíti, hogy ezek csapdába essenek, és ne okozhassanak nagyobb károkat. Ez a tisztatér, ami az adathordozó belsejében uralkodik, csak egy finom szűrőn keresztül nyitott a világ felé, hogy a belső légnyomás sose térjen el jelentősen a környezetétől. Ez alól csak a héliummal töltött merevlemezek kivételek, ahol a belső tér hermetikusan zárt.
A tűz a merevlemezekre több okból veszélyes: az egyik a magas hőmérséklet. A mágneslemez csak bizonyos hőmérsékleti tartományban képes megtartani a megfelelően irányba állított elemi kis mágnesek pozícióját, melyek valójában az adatot hordozó fizikai bitek. Ennek felső határa az úgynevezett Curie-hőmérséklet, ami felett a ferromágneses anyagok hevítés hatására paramágnesessé válnak, azaz elvesztik mágneses képességüket. Mivel az adatok így teljes mértékben fizikailag elvesznek, az adatmentés elvi lehetősége is nulla. A magas hőmérséklet nyilván az elektronikus alkatrészeknek sem kedvez, gyakori, hogy a vezérlő elektronika teljesen megsemmisül. Ilyenkor komoly nyomozati munka szükséges, hogy ki lehessen deríteni a meghajtó firmware verzióját, ami sok esetben elengedhetetlen a sikeres adatmentési folyamathoz.
A tűzkár másik pusztító hatása a merevlemezek éghető anyagő alkatrészein keresztül okozott kár. Gyakori eset, hogy a HDD belső tisztaterében lévő műanyag alkatrészek vagy eltávolíthatatlanul ráolvadnak a lemezfelületre, vagy egyes műanyagfajták térhálósodnak, eredeti térfogatuk többszörösére duzzadnak, így égnek rá a lemezfelületre, és még sok esetben deformálják is azt. A füstben lévő koromrészecskék szabályosan beleéghetnek a mágneslemez felületébe – így téve a nanovilágban is tükörsima felületet marsbéli sziklás hegységgé –, megsemmisítve az utolsó esélyt is, hogy felett néhány nanométerre bármilyen író-olvasó fej repülhessen.
A vízkáros merevlemezek sem indulnak jobb esélyekkel egy adatmentési folyamat elején. Mivel a legtöbb esetben nem kristálytiszta hegyi patakok árasztják el az adathordozó környezetét, gyakori az erősen savas vagy lúgos kémhatás (sokszor szennyvíz árasztja el az adathordozókat), ami már rövid idő alatt is óriási mértékű korróziót okoz a vezérlő elektronika igen finom rajzolatában, sok esetben még a rajta lévő chipek kivezetéseit is teljesen elemészti. Itt igen sok múlik azon, hogy mennyi idő telik el a katasztrófa és az adatmentés között.
Minél hamarabb a megfelelő laborba kerül egy vízkáros merevlemez, annál kisebb kárt tud okozni a korrózió. Az is kiemelten fontos, hogy az adathordozó ne száradjon ki teljesen, még nyirkosan jusson a laborba. Így jobbak az esélyek a nemkívánatos sók eltávolítására, és sok esetben a rászáradt iszap is beton keménységűvé válik, ezzel is nehezítve a helyreállítást.
Nem ritka, hogy az áradó víz olyan nyomással rendelkezik, ami átszakítja a HDD tömítéseit, technológiai lyukak zárócímkéit, és bejutva egyszerre rombol a fizikai részecskék karcoló hatása és a koszos víz kémiája. A kettő elegye borzalmas kárt tud okozni az adathordozó rétegben csakúgy, mint a lemezmeghajtó motorban és a fejszerelvényben is. A sokszor kocsonyás trutymó kiválóan megtapad mindenen, és igen hatékonyan károsítja a felületeket. A lemezköteg tisztítása a legbonyolultabb eljárás az adatmentő szakmában, ilyenkor úgy kell megbontani a lemezköteget, hogy képesek legyünk három dimenzióban, egy mikron alatti pontossággal összeszerelni a tisztítás után, pozícióhelyesen egy új motorra. Képessé kell tenni a felületet arra, hogy egy új fej tudjon repülni felette pár nanométerre. Bármilyen hihetetlen, ez a művelet nagyon hatékony tud lenni, de hihetetlen precizitást és speciális szerszámozottságot igényel a helyes végrehajtás.
Nem csak a HDD van veszélyben
Azt gondolhatnánk, hogy mivel a mozgó alkatrész nélküli, félvezető alapú adattárolókban nincs mozgó alkatrész, sokkal jobb eséllyel indulnak egy ilyen környezeti kár után. Sajnos itt is igaz ugyanaz, ami a merevlemezeknél, hogy a tűz a műanyag elemeket teszi tönkre, valamint a félvezetőket amortizálja a magas hő által, a víz pedig a korrózió miatt tud végzetes lenni a sokszor valószínűtlenül kisméretű vezetékekre, alkatrészekre. Az adatmentési folyamat itt is igen összetett, kezdve a szakszerű tisztítástól, a hibák felmérésétől egészen az adott típusnak megfelelő alkatrész donorok beszerzéséig, majd a megfelelő adatmentési folyamat megalkotásáig és annak hibátlan végrehajtásáig, mely nem csak az elektronikai ismereteket igényli, hanem sok esetben a kémia és a fizika is jó barátunk kell, hogy legyen.
Gyakori, hogy bármi is történt az adathordozóval, akármennyire szörnyen néz ki, akad egy vállalkozó szellemű ismerős, aki megpróbálja bekapcsolni a roncsolódott adathordozókat. Az ilyen műveletek a legkártékonyabbak, sokszor nagyobb pusztítást végeznek, mint maga a környezeti katasztrófa, a tűz, vagy a víz. Ha azt akarjuk, hogy a legnagyobb esély maradjon az adatok helyreállítására, akkor ilyen esetben igyekezzünk a lehető leghamarabb eljuttatni az eszközt szakemberekhez – vízkár esetén jól záródó műanyag tasakban. Nem szabad házilag próbálkozni az eset megoldásával, ez csak ronthat a helyzeten, és végleges lehet az adatvesztés.
