Tech

Elhunyt Sir Clive Sinclair, a legendás ZX Spectrum megalkotója

Adrian DENNIS / AFP
Adrian DENNIS / AFP

Hosszan tartó, súlyos betegség után 81 éves korában elhunyt a számítógépek hőskorának egyik legendás alakja, Sir Clive Sinclair – számolt be róla a The Guardian. A brit fejlesztő, kutató és vállalkozó cége egyaránt gyártott zsebszámológépeket, rádiókat, majd otthoni számítógépeket, amik elérhető áron kerültek forgalomba, így teljesen új réteget tudtak elérni.

A ZX-81 és a ZX Spectrum számítógépek egy egész nemzedék számítástechnikához való viszonyát határozták meg, Magyarországon is sokak számára ezek a modellek jelentették a belépést az informatika világába. A Sinclair ZX Spectrum mind idők egyik legsikeresebb házi számítógépe, több millió példányban kelt el a világ minden táján, a ZX80 és a ZX81 számítógépek után jelent meg 1982-ben.

„A ZX Spectrum számítógépre rengeteg alkalmazás, játék- és oktatóprogram jelent meg, ráadásul – elsősorban a Novotrade cégnek köszönhetően – kiépült egyfajta híd, kapcsolat a magyar játékfejlesztők és a brit szoftvercégek között, így picit Magyarország is részese lehetett annak a sikertörténetnek, amely Nagy-Britanniában tombolt: a szoftverfejlesztés valódi ipari ágazattá erősödött az Egyesült Királyságban, sztárként kezelt alig kamasz programozózsenikkel, szaklapokkal, bestseller játékokkal” – írta a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSzT) tavalyi cikkében, Sinclair 80. születésnapja alkalmából írt megemlékezésében.

Sinclairt II. Erzsébet királynő 1983-ban lovaggá ütötte érdemei miatt. Később más területeken is próbált újítani: elindította a bukásra ítélt C5 villanyautóba-fekvőbiciklit, majd megpróbálkozott a szintén nem túl sikeres Sinclair TV80 zsebtévével. 2006-ban mutatott bemutatta az A-Bike összecsukható minikerékpárt. Ám ezen találmányai már nem tudtak annyira meghatározók lenni, mint számítógépei.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik