Tech

Idegesítő hibát találtak a Windows 10 frissítéseiben

Getty Images
Getty Images

A Microsoft kedden közzétette kumulatív frissítéseit a Windows 10 minden támogatott verziójához, de a felhasználók visszajelzései szerint a javítások közé hiba is keveredett – írja a WindowsLatest.

Többen jelezték a közösségi oldalakon és fórumokon, hogy a csomagok telepítése után hibákat tapasztaltak a hálózatra kötött nyomtatójuk működésében, sokan egyáltalán nem tudják használni az eszközüket. Ez főleg az irodákban dolgozók számára okozhat bosszúságot. Miután azonban az érintettek manuálisan eltávolították a  KB5005565-ös és KB5005566-os csomagokat, megszűnt a probléma.

A javítások tartalmazzák a júliusban felfedett „PrintNightmare” néven említett sérülékenység foltját is, amit kihasználva kiberbűnözők a távolból rendszerszintű jogosultságokat szerezhetnek a célpontok eszközein, majd kódokat futtathatnak. Egyes adminisztrátorok arra gyanakszanak, hogy ez a javítás okozhatja a problémát a nyomtatóknál – írja a BleepingComputer. A Microsoft egyelőre nem reagált a lapok megkeresésére.

Nem ez az első alkalom, hogy a rendszer egyik frissítése galibát okoz a printereknél, tavaly szintén megtörtént, hogy a KB4557957 telepítése után hibaüzenetek ugrottak fel a nyomtatók használata közben, vagy egyáltalán nem lehetett azokat működésre bírni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik