Tech

Egyszerűbb lesz kideríteni, fut-e a gépén a Windows 11

Microsoft
Microsoft

A Microsoft egy hete jelentette be a Windows 11 első nyilvános stabil verziójának megjelenését: az újgenerációs operációs rendszer október 5-én érkezik meg ingyenes frissítésként a Windows 10-et futtató eszközökre, amennyiben azok megfelelnek a hardveres követelményeknek. A fejlesztők tisztázták a végleges rendszerkövetelményeket is: legalább 64-bites, kettő vagy több maggal felszerelt 1GHz-es processzor, 4GB RAM, 64GB tárhely, és TPM 2.0 chip kell a futtatáshoz.

A WindowsLatest szerint a napokban pár Windows 10 felhasználónál már megjelent egy újfajta értesítés is a kompatibilitással kapcsolatban. A Windows Update panelen keresztül a kompatibilis eszközök egy zöld pipát láthatnak, illetve egy arról szóló üzenetet, hogy a PC-jük megfelel a minimális előírásoknak.

A Microsoft egyelőre a Windows Insider program tesztelői számára tette elérhetővé a kompatibilitási üzenetet a Release Preview Channelen keresztül. A WindowsLatest szerint nagy rá az esély, hogy azokon a PC-ken is megjelenik az üzenet egy másfajta formája, amelyeket nem lehet majd frissíteni.

WindowsLatest
Kapcsolódó
Megvan a Windows 11 megjelenési dátuma
Ingyenes frissítésként tölthetik azok a Windows 10 felhasználók, akiknek a gép alkalmas rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik