Tech

Hamarosan felbocsáthatják a világ legnagyobb rakétarendszerét

Official SpaceX Photos
Official SpaceX Photos

Elon Musk, a SpaceX vezére a Twitteren jelentette be, hogy heteken belül orbitális repülést hajthatnak végre a cég fejlesztés alatt álló Starship űreszközének valós méretű prototípusával – írja a Space.com. A 120 méter magas rakétarendszerre még rengeteg teszt vár, ezért az idő igen szűkös. Az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) ráadásul jelenleg épp környezeti vizsgálatot folytat a SpaceX dél-texasi indítási területén, ahonnan majd a prototípust is felbocsátják.

Az FAA egyelőre nem adta ki jelentését, könnyen elképzelhető, hogy Musk bejegyzésével valójában épp a hatóságra próbált nyomást gyakorolni. Nem ez az első alkalom, amikor a milliárdos összetűzésbe kerül az FAA-vel, korábban a SpaceX egy felbocsátás során az indítási szabályokat szegte meg.

Kapcsolódó
Biztonsági előírást sértett Elon Musk cége
Tavaly decemberben bocsátották fel a Starship SN8 prototípusát.

A Starship óriási hatást gyakorolhat az űrutazásra.

A hatalmas első fokozatból, a Super Heavyből és egy űrhajóból álló rendszer a Holdra, a Marsra és más objektumokra szállíthat majd embereket és felszereléseket.

A SpaceX már számos prototípust is tesztelt, ezek közül több megsemmisült. Az elért maximális magasság 10 kilométer volt.

A Musk által bejelentett kísérlet lesz az első alkalom, amikor egy teljesen felszerelt Starship orbitális repülést hajthat végre. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, a Super Heavy nem sokkal a felszállást követően a Mexikói-öbölben landol majd. Maga a Starship, azaz az űrhajó meg fogja kerülni bolygónkat, később pedig a Csendes-óceánban, Hawaii közelében szállhat le.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik