Tech

Kegyelmet kapott a Samsung örököse

Getty Images
Getty Images

Kegyelmet kapott Li Dzse Jong, a Samsung vállalatcsoport sikkasztás és vesztegetés miatt bebörtönzött alelnöke és örököse hétfőn Dél-Koreában, így néhány napon belül szabadon is bocsátják – írja az MTI. A szöuli igazságügyi minisztérium arról számolt be, hogy a döntés „a különböző tényezők, például a közhangulat és a fogva tartás alatti jó magaviselet átfogó vizsgálatának eredménye”.

Az 53 éves Lit két és fél év börtönbüntetésre ítélték, amiért megvesztegette Pak Gun Hje volt államfő bizalmasát és tanácsadóját, hogy zökkenőmentesen megszerezhesse az ellenőrzést a Samsung csoport felett. A büntetésből összesen másfél évet töltött le, 2017 augusztusától egy évet, ezt akkor felfüggesztették, majd idén januártól újabb hat hónapot töltött börtönben. Az utóbbi időben felerősödtek a kegyelmet követelő hangok a társadalomban, valamint a politikusok és az üzletemberek körében, mondván, a vállalatóriás nélküle nem tud meghozni bizonyos kulcsfontosságú döntéseket.

Bár a világ egyik legnagyobb technológiai vállalatának számító Samsung mindennapi működését nem érintette a férfi távolléte, a belsős források szerint régóta csúsznak egyes beruházási, illetve egyesítési és felvásárlási ügyek, amelyekről kizárólag Linek lenne joga dönteni. Ki kell jelölni például, hogy hol építsék meg a 17 milliárd dolláros beruházással tervezett új üzemet az Egyesült Államokban.

A Koreai Iparszövetség közleményben üdvözölte a hétfőn bejelentett ítéletet. „Ha nem pörög fel gyorsan a beruházási mutató, akkor lemaradhatunk a versenyben az olyan globális vállalatok mögött, mint az Intel vagy a TSMC, és így a koreai gazdaság egyetlen pillanat alatt elveszítheti az előnyét” – írták.

Az igazságügyi miniszternek azt még külön jóvá kell hagynia, hogy Li Dzse Jong visszatérhessen a munkába, minthogy a jogszabályok értelmében a hasonló bűncselekmények elkövetőit öt évre eltiltják egyes munkaköröktől. Szakértők szerint erre ugyan nagy az esély, de enyhítő körülménynek számít például, hogy mára visszafizették az elsikkasztott összeget.

A 2017-ben kezdődött és több jogi fordulatot megélt perben az ügyészség azzal vádolta, hogy 29,8 milliárd von (8,2 milliárd forint) kenőpénzt fizetett a volt államfő tanácsadójának. A korrupciós ügy miatt Pak Gun Hjet 2017-ben elmozdították a hatalomból, és több perben kenőpénz elfogadásáért, hatalommal való visszaélésért, kényszerítésért, hűtlen kezelésért összesen 32 évi börtön- és súlyos pénzbüntetésre ítélték.

Li Dzse Jong, akit a nyugati üzleti világban Jay Y. Lee-ként ismernek, a fia a tavaly 78 éves korában elhunyt Li Kun Hinek, aki a Samsung elnöke volt, és unokája a cégalapító Li Bjung Csulnak. Dél-Koreában sok bírálat érte a Samsungot a dinasztikus, klánszerű vállalatvezetés miatt.

Folyamatban van az üzletember ellen egy másik eljárás is, amelyben azzal vádolják, hogy befolyásolta a részvényárakat, megsértette az értékpapírpiacot szabályozó törvényeket és a könyvviteli szabályokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik