Tech

Egy térkép miatt indítanak eljárást a Twitter indiai vezetője ellen

Getty Images
Getty Images

Eljárást indítanak Indiában Manís Mahesvarí, a Twitter helyi vezetője ellen, miután az illetékességébe tartozó közösségi felületen megjelent egy kép, amin India a vitatott hovatartozású Kasmír térsége nélkül látható – írja az MTI. Ez a második alkalom a hónapban, hogy a rendőrség nyilvántartásba vett egy panaszt Mahesvarí ellen a közösségi médiaóriás és az indiai kormány közötti növekvő feszültségek közepette.

Az észak-indiai Uttar Prades állam egyik rendőrségének tagjának elmondása szerint Mahesvarí és a Twitter egy másik illetékese ellen egy helyi ügyvéd panasza nyomán indítottak eljárást, aki azt állította: az Indiát ábrázoló hibás térkép „megsértette az ő és más indiaiak érzéseit”. Az említett képen India volt látható, a sajátjának tartott Dzsammu és Kasmír, valamint Ladakh térsége pedig külön országként szerepelt. A bejegyzést hétfő este eltávolították.

Kasmír érzékeny ügy India számára, a vitatott hovatartozású, himalájai térségen három ország, India, Pakisztán és – kis részben – Kína osztozik. India és Pakisztán 1947-es függetlenné válása után rögtön Kasmír birtoklásáért háború robbant ki, amit később további háborúk követtek. Az elsőt lezáró tűzszünet után Újdelhi azt ígérte, hogy az ellenőrzése alatt álló területen az ENSZ által felügyelt népszavazást tart Kasmír önrendelkezéséről, de ez eddig még nem történt meg.

Mahesvarít a múlt héten szintén beidézte a rendőrség amiatt, hogy a hatóságok szerint a Twitter vezetője nem akadályozta meg egy olyan videofelvétel elterjedését a közösségi felületen, amely szerintük felekezeti ellentétet okozott az országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik