Tech

Ijesztőnek tűnő jelenetet szúrtak ki a Google Térképen

Getty Images
Getty Images

Napjaink egyik leggyakrabban használt szolgáltatása és okostelefonos alkalmazása a Google Térkép, amit egyaránt használunk navigációra ha sétálunk, ha tömegközlekedünk, netán vezetünk. A térképszolgáltatás azon felül, hogy hasznos, rendszerint hallani vele kapcsolatos meglepő történetekről. Nemrég egy fegyveres rablásnak tűnő jelenetet szúrt ki több portál is a térképszolgáltatásban, ami ugyan elsőre valódi veszélyhelyzetnek tűnhet, közelről megnézve már más a helyzet.

Darren Honeyman és kollégája, Dave Hutchinson az Egyesült Királyságban található Darlingtonban figyeltek fel egy közelben grasszáló Google-autóra, valamikor még januárban. Mivel nem tudtak ellenállni a kísértésnek, pózba vágták magukat: Honeyman egy fegyvernek látszó tárgyat szegezett barátjára, aki mindkét kezét az égbe tartotta. A jelenet elsőre egy fegyveres támadásnak tűnik, ám amint a térképre jobban ránagyítunk, láthatóvá válik, hogy valójában egy ártatlan ragasztópisztolyról van szó, ami a legközelebbi, gyorsan kézvehető tárgy volt a helyszínen.

A páros csak egy kicsit mókázott, derül ki a Wales Online beszámolójából, azzal viccelték el a történetet, hogy a következő „húspite-rablásra” gyakoroltak, mivel a jelenet éppen egy híres pitéző előtt játszódott le.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik