Tech

Kibertámadás érte az ír egészségügyi rendszert

Getty Images
Getty Images

Kibertámadás érte Írország nemzeti egészségügyi rendszerét – számolt be róla az Engadget. Az ír Egészségbiztosítási Ellátó Szolgálat (HSE) ezért elővigyázatosságból leállította az egész számítógépes hálózatát, amíg megvitatja biztonsági partnereivel a szükséges lépéseket. A helyi The Irish Times szerint a HSE az ír rendőrséggel, a kormányzattal és kiberbiztonsági szakértőkkel együtt vizsgálja az ügyet. A koronavírus elleni vakcinák beadását nem érinti a támadás, az oltási folyamat továbbra is zavartalanul halad tovább – közölte a szolgálat. Az időpontok foglalásában és a konzultációkban viszont előfordulhatnak csúszások, mivel az egészségügyi dolgozóknak a digitális rendszerről tollra és papírra kellett váltaniuk.

A HSE vezetője, Paul Reid elmondása szerint a péntek reggeli leállás minden nemzeti és helyi egészségügyi rendszert érint. A zsarolóvírusos támadás elkövetői (egyelőre) nem követeltek váltságdíjat a feloldásért cserébe. A támadás forrása egyelőre nem megerősített, és annyit tudni, hogy a Conti nevű ransomware-t juttatták az elkövetők a rendszerbe, ami nem csak titkosítja, de el is lopja a hálózaton található érzékeny adatokat.

A HSE ellen elkövetett támadás újabb bizonyítéka annak, hogy a kiberbűnözők számára kimondottan vonzók az egészségügyi szervezetek. 2017-ben A WannaCry nevű zsarolóvírus (ransomware) először a brit egészségügyi rendszer, az NHS hálózatát omlasztotta össze, majd sorra jöttek a hírek a spanyoloktól, románoktól stb. a támadásokról.

Kapcsolódó
A zsarolóvírusok a kórházi rendszerekbe is bejuthatnak
A koronavírus-járvány alatt ezek a legsebezhetőbbek, de más vállalatok is kárát láthatják a hackereknek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik