Tech

Rengeteg PlayStation 5 konzolt adott el eddig a Sony

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Eddig 7,8 millió PlayStation 5 talált gazdára – derül ki a cég nemrég közzétett eredménybeszámolójából, ami azt mutatja, hogy az ötödik generációs konzol erősebben nyitott, mint annó az előző generációs PlayStation 4. Ez annak fényében is szép eredmény, hogy a gép elérhetőségét erősen befolyásolja a globális félvezetőhiány. Tavaly év végéig egyébként 4,5 milliót sikerült értékesíteni belőle, a további 3,3 millió gép az idei év első három hónapjában kelt el.

Az NPD elemzőcég április elején közölte azt is, hogy tavaly a PS5 lett minden idők leggyorsabban fogyó konzolja az Egyesült Államokban, 2021 első negyedévében viszont a Nintendo Switch tarolt, ami szintén betudható annak, hogy PS5-höz nehezen lehet hozzájutni.

A japán vállalat közlése szerint a PlayStation Plus szolgáltatás aktív előfizetőinek száma 47,6 millióra hízott, ami 14,7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

Kapcsolódó
Súlyos árat fizetünk azért, hogy megrohamoztuk a kütyügyártókat
A koronavírus hatására világszerte nőtt a kereslet az elektronikai eszközök iránt, majd beütött az iparokon átívelő chiphiány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik